Indiáról talán senkinek sincsenek illúzió, legalább is nem a megszokott értelemben vett illúziók, akkor meg pláne ne legyenek illúzióink, ha netán Jaipurban ér minket egy valamivel a totális alatti' tüdőembólia vagy épp egy szívinfarktus. Jobb híján marad a vak szerencse. Erre persze mondhatjuk azt is, hogy, na mintha bárhol máshol nem ez lenne a helyzet, de olvasva ezt a rövid történetet azért leszögezhetjük, hogy nem mindegy mennyire segítjük a szerencsét. Két barátom járt Indiában (nem mellesleg az Orvdoktor blogon is szolgálatot teljesítenek) és ha már megkértem őket, hogy egy kicsit járjanak utána, mi is kint a helyzet a mentés háza táján, hát megtették, íme!

Indiában jellemzően nincsenek agyonbonyolítva a dolgok. Sőt, az embernek gyakran olyan gondolatok futnak át az agyán egy-egy vonatkésés miatti fél napos dekkolása közben, hogy a jövő alakulását a jelenben terpeszkedő entrópia felügyeli. Ebben a magára hagyott eseményláncolatban, ha a statisztikai kilengések kioltják egymást és individuális képességeinktől függően résen vagyunk, akkor (kisebb részt bízva a vakszerencsére) talán kivonhatjuk magunkat a mindenképpen kihulló fogaskerekek halmazából.

Jaipurban az Amber Palace udvarán kötelességtudóan ott parkol egy mentőautó. A jármű mellett két egyenruhás álldogál, feltehetően ők maguk a személyzet. Vészhelyzetet vagy szimulált életveszélyt nem vágyva, pusztán a medikus kíváncsiságtól hajtva próbáltam megérdeklődni hogyan is zajlik itt egy vonulás. A mentő fekete egyenruhás holdudvara váltogatott pózokban határozott vakarózásba kezdett minden kérdést illetően, pedig a kérdések egyazon cél különböző próbálkozásai voltak: meg akartam nézni mit rejt az autó. 6-7 perc óbégatás után a gatyáját húzogatva előkerült egy mérgesebb alak a slusszkulccsal és rövid győzködés után feltépte a hátsó ajtót arcán az értelmetlen kérések iránti megvetéssel.

Egyetlen ágy volt bent. Hipotézis: A 35-40 fokos melegben, ahol 90-95% körüli a páratartalom és lépcsők hosszú során sok tízezer ember közlekedik naponta, olyan mentőautót helyeztek szolgálatba, amelynek személyzete 10 percen belül képes előkeveredni az árnyékból, majd az értékes időt tovább spórolva 5 percen belül abbahagyja a bagórágást és a beteget egy felforrósodott kék ágyra helyezve elindul valahová.  50 métert okosabb logisztikával aligha lehetne megtenni. Remélem kicsit jobb helyen várják, mint ahonnan elindult.

Egy átlagos indiai mentő enteriőrje. Még több egyéb fotó a teljesebb képért itt.

Ritkábban hallani a mentőállomásokról és azok állapotáról, mint a mentőautókról, pedig a helyzet ezen a téren is sokszor hasonló. Omladozó falak, átmatricázott családi házak helyett, itt van (és a következő részekben lesz) néhány jobbnál-jobb külföldi és egy magyar példa, melyek mind építészetükben, mind pedig funkciójukban teljesen rendben vannak.

Wellington Free Ambulance

EMS 27 Bronx, N.Y.

Az biztos, hogy külföldön is találni lepukkant, régi állomásokat, tehát úgy helyes, ha Magyarországról is képviselteti magát egy üdítő példa: A budaörsi mentőállomás.

A mentés az Egyesült Államokban egy igen heterogén ágazat. Sok száz cég, önkéntes- és állami szolgáltató biztosítja az elsővonalbeli sürgősségi ellátást. A szakma viszont messze nem annyira elismert, mint annak lennie kéne. Az USA-ban a magyar modelltől eltérően két főből áll egy mentőegység és sokkal inkább a "fogd és vidd" felfogásban működnek. Interjú John Kalotai, magyar származású mentőtiszttel (paramedikus), akinek immár 40 éves szakmai tapasztalata van és nem mellékesen a Bridgeport Hospital Sürgősségi Orvostani Intézetének tagja. Szubjektív körkép Amerikából.

M.B: Mikor döntöttél úgy, hogy mentő szeretnél lenni és miért? Akkoriban, hogy festett ez a hivatás?

John Kalotai: Hogy döntöttem el, hogy mentő legyek? Nos, ez még a középiskolában kezdődött. Létezett egy ifjúsági csoport, olyasmi, mint az úttörők a kommunista országokban, csak ebben nem volt semmi politikai színezet. Úgy hívták őket, hogy Explorers, ami a cserkészek egy csoportja volt. Nálunk is működött ilyen egy helyi civil iroda támogatásával, amely csoport elsősegélyre és mentésre szakosodott. Érdekesnek hangzott, így, mint másodikas középiskolás, csatlakoztam. Ezután nagyjából egy időben volt az Emergency! premiere a tévében. Megfogott. Ekkor döntöttem el végleg, hogy mentő, majd mentőtiszt leszek, annak ellenére, hogy abban az államban, ahol éltem volt ugyan pár mentő technikus (EMT) képzés, de egy mentőtiszti (Paramedic) sem.

M.B: Az Egyesült Államokban jelenleg mennyi időbe telik, hogy valaki EMT lehessen? Mennyibe kerül mindez?

John Kalotai: Professzionáls vagy önkéntes EMT, egy és ugyan az. Van egy 145 órás tanfolyam, amit a kórházak, szakiskolák, középiskolák, főiskolák és közösségi önkéntes mentőszolgálatok kínálnak. Sok program megköveteli az újraélesztés ismeretét, de vannak, melyeknek része ennek oktatása. A tanfolyam ára igen változó, de úgy $675-$1200 közé tehető. Ez magában foglalja a tantermi oktatást (mind elméleti és gyakorlati), 8-16 órányi gyakorlatot egy sürgősségi osztályon és 8-16 óra vonuló időt egy mentőn. Miután végzett a programmal az illető egy amolyan államvizsgát kell tennie, hogy megkapja az engedélyét.

A paramedikus képzés 1200-1600 óra elméleti, helyszíni képzés és klinikai gyakorlat. A tanfolyamokat kórházak kínálják alap vagy főiskolai szintű programok keretein belül. A költségek olyan 8000$-15000$ között változnak.

M.B: Mondhatjuk, hogy ma ez egy biztos állás?

John Kalotai: Mindig találtam állást EMT vagy paramedikusként. A probléma sokkal inkább a dolgozók hosszú távú megtartása. Sokan pár év alatt kiégnek. Sok függ a munkakörülményeidtől. A fizetés változó, EMT-k $10-$20/óra míg a paramedikusok olyan $15-$36/óra bérért dolgoznak, de sok függ attól, hogy melyik államban és melyik cégnek dolgozol.

M.B: Hogyan működik a rendszer? Van egy rakás cég USA szerte, akik az elvégzett munka után megkapják a biztosítótól a pénzt vagy teljesen más a felállás?

John Kalotai: Hogy működik a rendszer? - Sokszor azon csodálkozom én magam, hogyan. Először is rengeteg féle rendszer van USA szerte, de nagyjából a következőket találhatjuk meg:

1.. Tűzoltóság által biztosított ellátás, amely vagy megyei vagy települési szintű
2.. Városi vagy megyei 3. ellátó
3.. Kórház által biztosított ellátás
4.. NGO, non profit szolgáltató (egy ilyennek dolgozom én is)
5. Kereskedelmi szolgáltató

Mindezek kombinációja is lehet, még egyszer: ez város, megye és államonként változik. Én egy non profit cégnek dolgozom, mely arra szerződött, hogy a vészhelyzeteket kezelje Stamford (Connecticut) városában és környékén. Szintén van egy szerződésünk, melyben azt vállaljuk, hogy Darienben egy paramedikussal ellátott mentőautót működtetünk, ami középiskolás korú gyerekek által üzemeltetett. Emlékszel, amit az Explorer-ről mondtam? Nos, ezek a srácok dolgoznak és üzemeltetik a mentőt, természetesen felnőtt felügyelettel.

A finanszírozás sok különböző forrásból származik, de legtöbb esetben a biztosítók térítik meg a mentés költségeit. Egyes szolgálatok, mint pl. az Acadian Ambulance Luisianában, előfizetéses rendszert használnak és ott vannak még az önkéntes mentőszolgálatok, melyek nem kérnek pénzt az ellátásokért.

M.B: Mit gondolsz az amerikai mentés, mentők helyzetértől régen és most? Jobbá vált, mióta ott dolgozol?

John Kalotai: A rendszer az USA-ban folyamatosan javul. Mikor én kezdtem még sok mindent csupán elbeszélések és találgatások támasztottak alá. Manapság egyre inkább a bizonyítékon alapú gyógyítás és ellátás vált az alapvető normának. Az eszközök is egyre jobbak és jobbak, amit szintén a gondos tervezésnek köszönhetünk. Sok forrás áll rendelkezésünkre, hogy akár vállalton belül, vagy kívül oktatásokra, továbbképzésekre járhassunk és sokan maximálisan ki is használják ezeket. Én személy szerint szövetségi képzéseken vettem részt, mint pl. terror-cselekmények, HAZ-MAT, nukleáris/sugárzási és tömegszerencsétlenségek kezelése, ellátása.

Mikor elkezdtem az EMT képzésem, az óráim többségét orvosok és ápolók tartották. Az emeltszintű újraélesztés és a gyerekmentés nagy többségét paramedikusok oktatják. Ma már mi oktatjuk ezekre az orvosokat és ápolókat.

Miközben még mindig a "vörös hajú, fattyú, brigantikjai" vagyunk a sürgősségi ellátásnak, a közösségek kezdik felismerni az értékes szolgáltatást, amit nyújtunk. A rendőrök és a tűzoltók sokkal jobban építik a maguk presztízsét.  

Az, hogy a mentőautók kvázi ingyen taxikként funkcionálnak az esetek egy nem elhanyagolható százalékában, nem újdonság. Számos esetben direkt arra megy ki a játék, hogy gyorsan, kényelmesen és ami a legfontosabb pénz nélkül tudjanak "beteg" bejutni a kórházba, majd onnan a közeli tescoba. Más esetekben az aktuális "betegség" van eltúlozva, de a 104 végén ülők mérlegelési lehetősége igen csak szűkös, hiszen elég egyszer belefutni egy balul végződő esetbe, többet biztos nem fog az illető, meg egyébként is telefonon keresztül diagnosztizálni nem az igazi.

Elcsépelt és demagóg is állandóan azt hangoztatni, hogy de gondolj bele, ha éppen az infarktusos nagyanyádnak nem jut mentő, mert valaki tök feleslegesen riasztja őket, de nyugodtan ide sorolhatjuk az ittasakat is. Ez utóbbira egyébként egy lehetséges megoldás lehet a piás kocsi, amit Londonban már használnak. Az előbbire megoldás még nem született, ellenben van, aki elébe megy a problémának és ugyan pénzért, de gyors és kényelmes utazást kínál egy tetszőleges moszkvai A-pontból, B-pontba. A videó tanulsága szerint ez egy ideig működhetett, de amit utána kapott az illető, azt nem köszönte meg.

A rendőrség szerint a neten szervezett fuvarokért kb. 45  ezer forintot kértek óránként az elkövetők és szirénával fuvarozták a delikvenseket.

Hétfőn jelent meg az európai közbeszerzési értesítőben az ajánlattételi felhívás, amely lehetővé teszi 178 új mentőautó megvásárlását. Azt még májusban jelentette be az OMSZ, hogy 11 milliárd forintnyi uniós támogatás áll rendelkezésére, amiből mintegy 20 új mentőállomást terveznek építeni, több, mint 60-at felújítani, létrehozni 4 oktatási centrumot és mint most kiderült venni kb. 180 mentőautót. Közben Balog Zoltán elmondta, hogy "áttörést értünk el a mentőszolgálat megerősítésével, hiszen több mint 200 új mentőautót állítottak szolgálatba, és új mentőállomások épültek valamint komoly béremelések történtek az egészségügyi dolgozók számára." Megy a szekér ezek szerint, csak az azt hajtók nem gondolják így?

fotó: tuzoltosag.info

Mielőtt tovább mennénk, nézzünk pár dolgozói véleményt az áttörésről!

Első sorba szeretném elmondani, hogy 1 éve vagyok hivatalos állományban az OMSZ-nál, előtte 1 évet szekundáltam szakápolói tanulmányaim alatt, java részét önszántamból. Tehát véleményem és gondolataim ez idő alatt megszerzett tapasztalataim és tudásom alapján fog képet alkotni. Akkor vázlatosan felépítve kezdeném. Munkakörülmények: Szerencsémre egy városi állomáson dolgozom, aminek az épületét 2004-ben adták át. Az előző hónapban pedig felújították a fürdőket, a fertőtlenítő helységeket, illetve kifestettek (ami rá is fért már... Szomorú, hogy a garázst mi dolgozók festettük ki). Ebből a szempontból nagyon jó sorsom van. Egy relatíve tiszta, korszerű állomáson tölthetem a munkaidőm. A garázs tartalma: Jobb napjainkban 4 autóval dolgozunk. De ez átlag 3 autó leginkább. Egy Sprinter 2003-ból ESETkocsiként, egy 2013-as Crafter KIM/24h-s autóként és ha működik, akkor egy Ford Transit, ha nem akkor szokásos Toyota :) Az új autó mondható igazán alkalmasnak mentésre, még ha vannak olyan hibái, amit nem a gyártó talált ki... A Profile cég nagyon jól össze rakta az autót, amit nagyon okos és szakavatott döntéshozók, kicsit le is rontottak... Na de nem erről kell, hogy szó essen. Sajnos a Toyoták már teljesen kiöregedtek, alkalmatlanok a mentésre, így ezek egyáltalán nem megfelelőek mentésre. A Ford-ok még a jobbik eset, van benne hely, magas beltér és lehet bele pakolni. Alkalmasak a feladatok ellátására. Sprinterünk, pedig már megszoktuk, hogyan is kell jól elpakolni a rengeteg felszerelést. Nem olyan kicsi, de már öregszenek. De mint tudjuk, a mentés sosem alszik. Egyenruháink nem tudom, hogyan fognak kibírni 5 évnél többet, nem ám 10-et. Szépek mutatósak, a kabátot tömni lehet, annyi zsebe van, de nem hosszú távú darabok. Így összességében a munkakörülmények valakinek jók, valakinek kevésbé. Személy szerint esetkocsin dolgozom 95%-ban, így én a szerencsésebbek közé tartozom. És eljutottunk a következő ponthoz; a biztonság. Egyedül a toyota az amit nem tartok biztonságosnak, nem is szeretem, ha esetfeladathoz küldenek vele. Saját biztonságunk nem tudjuk biztosítani, nemhogy a betegét, a tépőzáras hordágyakkal... Minden más autóban tudom, h védve vagyok, hol jobban, hol elfogadható szinten. Fertőzések ellen pedig megteszünk mi is mindent, úgy ahogy a cég is megpróbál. Ebben a festőruhában nem tudok nagy védelmet látni, de valamivel próbálkoznak, ha más nincs. Maszk, szemüveg van dögivel, kesztyűhiány pedig szinte mindenhol ismert. Elismertnek tartom magam, a különböző kitüntetések és előterjesztések a várostól számomra ezt mutatják. De bevallom, teszek is érte. Nem a babérjaimon ülök. Ott vagyok, amikor kell és ott oda is teszem magam. A cég felől viszont elismerést semmit se kapok/kapunk. A nemtetszés és a "lebaszás" (már bocsánat érte) azonnal megvan ;) még kérni se kell, valamit keresnek, csak hogy meglegyen. Sajnálatos az is, hogy anonimitásba kell vonulnunk, ha véleményünk kimerjük fejteni. Ez még az építő jellegű kritikákra is igaz... Így elismerést erről az oldalról nem kapunk, a polgároktól, betegektől, hozzátartozóktól annál inkább. Lehetőségek. 1 év alatt küzdöttem fel magam egy állandó szállítós srácból esetkocsis csapattaggá. Tudásom legjavát szolgáltam, és meghozta az eredményét. A lehetőséget megkaptam az állomásvezetőtől és a helyettesétől, akik tudták, hogy jól tudom a dolgokat. De ez is inkább házon belül volt. Ezen kívül nem tudom milyen lehetőségek lehetnek. Esetleg más állomáson vezető pozíció? Ha meghirdetik belső pályázatként, biztos előkerülnek ilyen lehetőségek. Számomra nem annyira ismertek még a céges lehetőségek. Elérkeztünk a gócponthoz. A fizetés... Valljuk be, szakápolóként annyit keresni mint egy mentőtiszt, aki x évvel többet dolgozott nálam, elszomorító. Nem számomra, hanem a bajtársamra nézve, aki már jóval többet letett az asztalra. Mind tudásban, mind a szakmában. A sztori vicces része, hogy pár hónapja kértem bérkompenzációt. Megkaptam :) Azóta 20e Ft-al kevesebbet keresek :(. De persze nem a rendszer a hibás... Ezt nem fogják sose elismerni. 31 napos hónapba 160 órát dolgozunk. Ebből nem is lesz több. Röviden és tömören: kevés amit megkeresünk. Nem tudom elképzelni az életem másodállás nélkül. A munkánkhoz képest, szomorúan keveset keresünk. Rengeteg levonás... Talán nem vagyok egyedül azzal, hogyha megkapnánk azt fizetésként, amit megkapunk leadózás és levonások nélkül. Ez egy kielégítőbb állapotot eredményezne. Nem lenne fáradt személyzet, nem lenne unott munkába járás. Talán páran visszanyernék a mentőzés igazi érzését. Fiatal vagyok, de nem vak és nem hülye. Elszomorító, hogy a vezetés megragadt a régi világba, amikor már 3 fokozattal feljebb kellene pörögni. Nem tudom, hogy mi változott és mi fog, de jelenleg csak romlottak a viszonyok. Rengeteg veszteglő autó, kevés túlóra, kevés alapóra, fogyó dolgozói létszám és egyre növekvő esetszám. Az új közbeszerzéssel nem bővül a mentők száma, hanem sikerül kicsit szinten tartani a koruk végett. De reménykedni mindig lehet, hiszen ez hal meg utoljára...

***

Munkakörülmények: általánosságban rémes.

Fizetés: egy vicc, nem lehet elindulni vele az életben.

Elismertség: a barátaim, ismerőseim felnéznek rám. A családom tudja mit csinálok, nővérem mentőorvos, (igaz Németországban), apum volt mentőtiszt, anyum anesztes asszisztens.

Az emberek néha megköszönik a munkánkat, a legtöbben nem. (Nem parára gondolok...)

Lehetőség: semmilyen lehetőség nincs, milyen lehetőség lenne az OMSZ-nál?

Van két nyelvvizsgám (angol, német) ezért sem jár semmi... Mondjuk mikor beléptem kértek róla fénymásolatot! :D

Biztonság: ez az egy jó. Csak szabályosan kell dolgozni.

4 éve vagyok a cégnél, szerintem lényegében semmi változott, ja de kaptam ruhát 2 év után.

Jövő: Augusztusban kezdek Németországban, 6x ennyi pénzért, mint most. Nehéz döntés volta, de van olyan ország, ahol még a hivatásból meg is lehet élni.

Ami hiányozni fog: a váci csapat, remek embereket ismertem meg és a hangulatok amik a mentőzés közben értek. Ez felbecsülhetetlen!

Ami nem: kocsitologatás (mgk), otthon mosás és a megalázó bérlista...

***

 

Hát mostanában sokat gondolkodtam ezeken a kérdéseken. Mentőápolóként dolgozom immáron 4. éve. Még nagyon fiatal vagyok a szakmába úgyhogy talán szubjektív a nézőponton viszont hallva az ismerős mentődolgozóktól ez objektíven tükrözi az országot. Akkor szép sorrendbe. Munkakörülmények: a gépkocsiparunk leélt. Az év túlnyomó részében nem a saját gépkocsijaink futnak az állomáson mivel a mi mentőautóinkat "javítják". Kb 3/4 éve gyakorlatilag se híre se hamva az autónak.Sajnos nálunk 2 verzióból lehet választani: 1, vagy visszakapjátok szarul 2, vagy megjavítottuk de szarabb mint volt. Szerencsére a kocsijaink jól fel vannak szerelve minden aprósággal de az évek alatt ez is leamortizálódott. A negyedéves rendelés előtt elfogynak a fontosabb cuccok(gumikesztyű, infúzió, steril mull-lap) úgyhogy kiscserkész módjára megoldjuk a helyzetet vagy saját pénzből veszünk.

Fizetés: hát amióta nem engedélyezik a túlórázást én nem nevezem fizetésnek amit kapunk.

Elismertség: konkrétan pont leszarják hogy mit csináltál jól. De ha szarul csináltad már mész is a bitófára. A kórházi dolgozók meg úgy viselkednek minta spanyol bikák. Amint meglátják a piros ruhát már ugranak is össze velünk. Némely orvos meg direkt arra hajt hogy megalázzon és hibát keressen.

Biztonság: hát itt nagy disznóságot kell elkövetni hogy az embert kirúgják innen. tehát ez egy biztos állásnak mondanám.

Változott-e mondjuk a munka? Az ugyan olyan mint volt.

Változott-e mondjuk a munkahely? Igen. Nem az a lelkes vidám csapat ami volt.

Változott-e mondjuk az OMSZ? Rengeteget és nem épp pozitív irányba. És ugye mindig a legalsó kaszt érzi ezt meg a legjobban, mert ott rúgnak belénk ahol legjobban fáj. A pénztárcánknál.

***

Szia! 25 évesen úgy látom, finoman fogalmazva is, hogy siralmas. Pótlékokkal együtt sincs meg sokszor még a 100.000Ft sem. Bár csak OKJ-s vagyok és a bértábla legalján helyezkedek el szinte, mivel nemrég kezdtem ebben a szakmában dolgozni. A munkahelyet illetően viszonylag biztonságban érzem magam, mert fiatal ápoló nagyon kevés van, így néha úgy érzem próbálnak ott tartani. A lehetőségek szűkösek. Szeretnék szakosodni később vagy diplomázni (mellesleg mentőtisztnek tanultam, de anyagiak miatt félbehagytam), de ennyi fizetésből a több százezres tandíjakat képtelenség fizetni. Ha szerencsém lesz talán egy megnyert pályázat után lehet bekerülök majd azon szerencsések közé, akiket beiskoláztat a munkahelye (még ha csak magasabb szintű okj is az). A körülmények borzasztóak. Amikor haladhatnánk a betegek tisztázásával, rendbe rakásával szakadt lepedők vannak, vagy épp nincs ágynemű. Kevés a keret, így szűkölködik az osztály nagyon. Persze van amikor szerencsésebb időszakok vannak és adódik olyan lehetőség ami maximálisan a betegek gyógyulását szolgálja. Elismerni sosem fognak, ehhez hozzá kell szokni már most. A tanulmányaim alatt jobban kerestem diákként és alkalmi munkát vállalva, mint most. Ha beszélnék folyékonyan bármilyen idegen nyelvet akkor biztosan kimennék külföldre és a vendéglátásban helyezkednék el, esetleg ápolónőként kint. Jó barátom fél éve él kint, és takarítással több, mint kétszeresét keresi. És mi a felelőssége? Nem sok.

Az elkövetkezendő három hétben a betegek is elmondhatják véleményüket Az év egészségügyi szakdolgozója 2013 pályázaton Astellas-díjra felterjesztett szakdolgozói csoportok munkájával, napi tevékenységével kapcsolatban. Az ország szinte valamennyi táját érintő, összesen 45 egészségügyi intézmény bevonásával zajló betegelégedettségi felmérésre az Astellas Pharma, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ által, április elején közösen meghirdetett pályázat keretében kerül sor. Az idei nemes versengésre a járóbeteg-ellátás területről nyolc, a fekvőbeteg-ellátás területről harminchárom, a helyszíni sürgősségi ellátás területről pedig négy csoportos jelölés érkezett. A csoportok tagjainak összlétszáma 2013-ban megközelíti a hétszázat.

„A betegelégedettségi felmérés az Astellas-díjra felterjesztett csoportok értékelésének fontos része. Míg a jelölő szakmai vezetők méltatásaikban jellemzően a szakmai környezet elismerését, támogatását tudják kifejezni, a páciensektől érkező jelzések, észrevételek inkább a jó betegkapcsolatokról, az emberségről és a megfelelő emberi hozzáállásról tesznek tanúságot. Meggyőződésünk, hogy a legjobb, példaként állítható teljesítmények mögött az emberség és a szakmaiság egyaránt magas szinten van jelen” – nyilatkozta Morva Gábor pályázati programvezető.

A 2013-as Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázaton felterjesztett csoportok listája a http://astellasaszakdolgozokert.hu/candidates/ címen érhető el.

Egyéni kategóriában jelöltállításra 2013. június 12-én 24:00 óráig van lehetőség.

Megújult London egyetlen mentőhelikoptere kívül-belül, egy új üzenettel a város lakóinak: 28.502*. Ez a szám, ami miden bevetés után egyre nagyobb lesz, azt hivatott jelezni, hogy a London's Air Ambulance szolgálat eddig hány bevetésen van túl.

Pár érdekesség még Londonból

1. A londoni mentőhelikopter szolgálat állami támogatásból működik.

Érdekes módon a London Air's Ambulance egy jótékonysági szervezet, mely teljes mértékben adományokra támaszkodva működteti és fejleszti a szolgálatot, így tehát nem is tagja a London Ambulance Service-nek (LAS). Az persze természetes, hogy a két szervezet teljes mértékben együttműködve végzi a mentést.

2. Ez egy betegszállító szolgálat

A helikopter legénysége egy orvosból és egy mentőtisztből áll, a pilótán kívül. Amit csak lehet, azt eltudják végezni a helyszínen, így teljes körű ellátást biztosíthatnak.

3. Londonnak van egy csomó mentőhelikoptere

Nincs, egyelőre ez az egy áll szolgálatban. A világ legtöbb nagyvárosában 2, 3 helikopter az átlag. Az új cél tehát nem lehet más, mint "megduplázni" a rendelkezésre álló helikopter számát.

via: www.londonsairambulance.co.uk

*Ez a szám a tail boom nevű alkatrészen lesz, aki tudja ezt idehaza pontosan, hogy hívják, írja meg. Köszi!

Hétfőn jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, hogy mostantól Burány Béla megbízott főigazgató áll az Országos Mentőszolgálat élén.

MTI Fotó: Beliczay László

A mentőszolgálatnak hatékonynak, gyorsnak és mozgékonynak kell lennie - hangsúlyozta Szócska Miklós. Kiemelte: ez a váltás egyfajta sebességváltást, gyorsítást jelent a mentőszolgálat fejlesztésében. Szócska Miklós azt mondta, ahogy eddig, úgy ezután is nagy figyelmet fordítanak a mentőszolgálat modernizációjára. Kiemelte például, hogy a betegszállítás szervezését központosították, mostanáig 120 új mentőautót vettek, s további is 200 új mentőautó beszerzése van folyamatban, 60 mentőállomást felújítanak, továbbá 22 újat építenek. Hozzátette: a mentés biztonsága eddig is töretlen volt, a mentőszolgálat mindig maradéktalanul helytállt. A sajtótájékoztatón a mentőszolgálat új megbízott főigazgatója, Burány Béla elmondta: mintegy húszéves mentőszolgálati tapasztalata van, mostanáig a budapesti Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumában dolgozott vezetőként. Az előző, 2010-ben kinevezett főigazgató Mártai István távozásának körülményeiről nem  nyilatkozott az államtitkár. Mártai István egyébként nem marad feladat nélkül, ő lesz a felelős a jövő sürgősségi szakembereinek képzésével foglalkozó Sürgősségi Akadémia létrehozásáért és megszervezéséért.

Eddig a hír...

A következőkben pedig következzen kommentár nélkül az, amit Burány Béláról kidob a google.

2008. november 26-án súlyos baleset történt Budán, ahol egy kisfiú meghalt, de aztán mégsem és szerencsére azóta is él. Erről és Burány Béla szerepéről az eset kapcsán az FN24 hírportál foglalkozott hosszan és részletesen egy cikksorozat keretein belül: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész. Aki elolvasta, mindképp nézze meg ezt a ppt. prezentációt az érintettek szemszögéből. Illetve ugyan ez az eset Juhász János, az OMSZ egykori - a buszbaleset helyszínén forgató - operatőre, aki kommentjében azt írta: számára furcsa, hogy az ő filmje „érthetetlen módon eltűnt”, nem érti, ez miként fordulhatott elő.

Egy másik ügy, ahol ha mást nem is nézünk az ügy intézésén és csattanóján azért érdemes elgondolkodnunk: "Egy állami cég, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője voltam 2006-2011 között. 2011 február végén egy koraesti pillanatban az Egészségügyi Államtitkár által pár hónappal korábban kinevezett dr. Mártai István, az OMSZ főigazgatója mintegy 62 mp alatt, indoklás nélkül kirúgott. (A döntés hátteréről, utódomról, a cég utóéletéről, a mai helyzetről nem írok.) Az eltávolításom az akkori klasszikus forgatókönyvek szerint zajlott, másnap reggel a cégnél átadás-átvétel címén megjelent 12 ember, kijelölt utódom és egy olyan megmondóember (Dr. Burány Béla), akit ugyan a szakma semmibe vesz, de a mai napig államtitkári tanácsadóként jelenik meg, eltávolításomban pedig komoly szerepe volt." Idézet Dr. Túri Péter a Mentés-másképp blog szerzőjének egy bejegyzéséből.

És a bemutatkozás is megtörtént: "A beszéd az nem kenyerem, úgyhogy a továbbiakban minden bizodalmukat fordítsák Győrfi Pál felé aki a továbbiakban is rendelkezésükre áll."

Végezetül egy amolyan portré film. Narrátor: Győrfi Pál, na jó, nem.

Az kétségtelen, hogy az elmúlt napok időjárása igen csak próbára tett mindenkit, aki így vagy úgy, de érintett volt. A hatóság részéről természetesen sikeresnek ítéltetett a helyzet kezelése, de szinte kivétel nélkül azt olvashattuk és hallhattuk a hóban ragadtaktól, tűzoltóktól, mentőktől és egyéb hivatalos szerveknél dolgozóktól, hogy se a felkészülés, se a megoldás nem volt jól szervezett és kielégítő. És ebben a helyzetben is igaz, hogy a fejétől bűzlik a hal. Nem a kőkemény időjárásban, fagyban órákon át küzdő, dolgozó, segítő emberek ezreivel volt a probléma, sőt! Megkérdeztünk néhány mentődolgozót ők, hogy látták a rendkívüli helyzetet. Szubjektív helyzetjelentés következik.

Tegnap szolgálatban voltam, leginkább őrzött szekunder szállításokat végeztünk a megyében, de a hó miatt nagyon lassan haladtunk estefelé, néhol lépésben, mert alig lehetett látni a hóátfúvásoktól, főként Baja és Csávoly között. Ma szekundálni voltam esetkocsin, reggel húzós volt még mindig az időjárás. Az 55-ös és az 5504-es utat szakaszokban lezárták. A kollégáknak fenyegető koraszüléshez kellett menni, ahová az egyik mentőápolónk kb. 25 percet sétált gyalog, a tűzoltókkal karöltve, és a kismamát mentőhelikopterrel vitték kórházba, másképp nem lehetett megközelíteni a helyszínt. Esetkocsival 2. fokú fagyási sérülésekkel is hoztunk be beteget.

fotó: Magyar Honvédség

***

Itt még egészen emberi volt a helyzet. Megerősített szolgálatról nem tudok. Tegnap rádión lehetett hallani berendelt autóról, de hogy az mint és hogyan működött azt nem tudom én egyről hallottam. Nálunk jelenleg le van állítva az esetkocsi a hónap nagy részében. Amikor megy akkor is csak nappal (eredetileg 8-20ban dolgozik csak). Ma éjszakára lett szervezve rá személyzet, de hogy miért az jó kérdés itt már járhatóak az utak. Tegnap mi egy kanyart mentünk. A 2 órás út 4 órán keresztül tartott. Ami az irányítást illeti igyekeztek. Este már rádión hallani lehetett, hogy igyekeznek katonai segítséget kérni ám ez nem érkezett meg csak ma. A győri esetkocsi személyzet az autópályán ragadt. Este 7-8 óra fele akadtak el ma reggel 10kor még a pályán voltak étel és minden nélkül. Már a bajtársak kezdtek el szervezkedni, hogy valahogy kimennek hozzájuk mire végre bevontatták őket a legközelebbi faluba, azóta nem tudok róluk. Nem tűnt fejetlennek a szervezés és az irányítás. Tőlük telhetően igyekeztek mindenkinek mindenfajta információt megadni.

***

A készülő poszthoz pár sort szeretnék leírni… A kommunikáció a közút, a katasztrófavédelem, a rendőrség, az autópálya kezelő, honvédség között nem tudom, hogy működött-e… de, hogy az OMSZ városi irányítása senkivel nem tudott beszélni az biztos, illetve nem is kerestek minket… Vagy ha még is, akkor is csúsztak az infók. Reggel a legfontosabb dolguk a felső vezetőknek az volt, hogy a jelentéseket leírassák (ezt nyilván sejtjük, hogy miért…) kik hol mikor váltottak, ki 24 órázik, kik mikor indultak ki a beragadtak közül, kiket értesített eddig az ICS stb…, a 3 beragadt (különböző helyszíneken) mentőautó kiszabadítására egy kísérletet tettek, ezután csak az onnan származó információkra tudtak hagyatkozni, ergo telefonon támogatták őket és tördelték a kezüket… Én személy szerint a nap folyamán több két órás beutalt betegnél voltam, pár akut eset is volt a 12-ből de a pálya felé és az ideiglenes szállások felé eszükbe sem jutott, nem is juthatott, mert nem volt mivel menni.. Én ezeket a tapasztalatokat szűrtem le a 12 kivonulás között.

***

Sziasztok. Itt Pesten a havazás miatti káosz nem érezhető. Egész napunkat hajléktalan, ittas csövesekkel és kórházból-kórházba szállítással töltöttük, így nem igaz, hogy ezeket visszaszorították volna. A megerősített 24 órás szolgálatról nem kaptunk szóbeli/írásbeli tájékoztatást, egyedüli kérés szóban, hogy esetlegesen késő, vidékről érkező váltó bajtársakat várjuk meg. A Közép-mo., azon belül pesti irányítás mindig töketlen, nagy különbség nem tapasztalható, többi megyét viszont nem halljuk. Részünkről mi csak csodálkozunk a hírek szerinti elakadásokról, elzárt emberekről, a főváros teljesen autózható. Sajnos többet nem tudok írni, mi kimaradtunk a hóhelyzetből, de ahogy szokott, az Omsz nincs a helyzet magaslatán, pozitivum, hogy minden auto fut az állomásokon, így az ünnepi kötelező szám+mozgóörségekre volt legalább elég emberük.

***

Péntek kora délután indultunk, terepjáróval, benne egészségügyi felszereléssel, illetve az egyik gyorsétterem felajánlásának köszönhetően 50 sajtburgerrel és 20 pizzával, na meg persze teával. Az M1-esen indultunk el, ami le volt zárva, de le volt adva a Rendőrségre a rendszámunk, így felengedtek minket. Tatabánya környékén állt a túlnyomó többségben teherautókból álló sor vége, a leállósávot (részben) szabadon hagyták, így lassan, de tudtunk haladni (ahol nem, ott pedig kis járatokat találtunk az autók között, kivéve 100 méterenként, amikor ki kellett szállni, és terelgetni az autókat). Döbbenetes volt, egy halottszállító autó, benne koporsóval elállta az utunkat, alig találtuk meg a sofőrt. Kérdezgettük, hogy minden rendben van-e, rendben volt, néhányan elfogadtak egy-egy teát, szendvicset, de siettünk tovább. Tatánál nem jutottunk messzebbre, a leállósáv is foglalt volt már, a szembeforgalomban pedig (ahova éppen akkor érkezett meg a belügyminiszter), méteres hótorlaszok miatt a rendőrök nem ajánlották a továbbhaladást, így áttértünk az 1-es útra, ahol meg is kaptuk az első riasztásunkat: egy 70 év körüli hölgy eltűnt, a Bábolna-Nagyigmánd-Komárom háromszögben van valószínűleg, személyautóval, telefonját órák óta nem veszi fel. Elindultunk felé, azonban az útviszonyok miatt kb 2 órába telt az út. Útközben segítettünk egy defektes autónak, illetve egy árokba csúszottnak is, és siettünk tovább. Mire a keresési területre érkeztünk, a hölgyet már a Polgárőrök megtalálták, és a közeli melegedőre irányították - épségben. A mentésvezetőnk azt az instrukciót adta, hogy a 92-es km környékén szorulnak segítségre sokan, és a speciális mentőcsapatok értekezletet tartanak az egyik pihenőhelynél. Odamentünk a pihenőhelyre, ahol - annak ellenére, hogy eddig a szakmában sok rivalizálást vettem észre - rendkívül nagy összetartást véltem felfedezni: a különböző egyenruhájú emberek elvegyültek, és hamar kidolgoztuk a tervet, ami alapján megkezdjük (folytatjuk) a kárhely felszabadítását. A mi, frissen összeállt csapatunk - 3 speciális mentőcsapat emberei 3 terepjáróban - elindult Győr irányába. Pár száz métert tettünk meg, amikor OMSZ KICS-től mobilon riasztást kaptam, miszerint egy hölgy rosszul lett, nyelvi nehézségek miatt több információ nem állt rendelkezésre, csak hogy kb. hányas km-nél, és egy piros dzsekis férfi fog integetni nekünk. Rádión beszóltam a többieknek, és azonnal megfordultunk, szirénázva megkezdtük a vonulást. Nagy szerencséjük volt, ugyanis kb fél km-re lehettünk tőlük, így kivonulási időnk az útviszonyok ellenére kb. 2 perc volt! Átküzdöttük magunkat a szalagkorláton, a bokrokon, és egy akut hasas beteget találtunk, nagy alhasi fájdalmakkal, már járásképtelen volt. Közös nyelvet nem beszéltünk, így intéztünk egy telefontolmácsot, akinek a segítségével hamar kiderült, hogy valószínűleg húgyúti gyulladás, kapott egy algopyrin-nospa kombót, közülünk egy fő vele maradt, OMSZ-tól kértünk egy ONE-t, és mentünk is tovább. Továbbhaladva megtaláltuk azt a buszt, amiről legendák terjedtek facebook-on, általános iskolás gyerekeket szállító busz. Adtunk nekik ételt-italt, némi csoki is volt nálunk. Innentől végigjártuk az összes autót, mindenkitől megkérdeztük, minden rendben van-e, és aki kért, kapott teát, szendvicset. Megkezdtük felszabadítani az egyik sávot, kihúztuk a beragadt autókat, volt, hogy szakadt a vontatókötél... Kissé ijesztő volt, amikor a sötét utakon egyszer csak 10cm-re tőlünk, velünk szembe elsuhant egy fekete TEK-es tank...Rövidesen megérkezett egy busznyi tűzoltó, akik segítettek a munkában. Sorba végignéztük az összes autót, majd éjjel 1 körül elindultunk vissza, Budapest irányába. Folyton figyeltük, van-e bepárásodott ablak, segélykérés, stb. Hajnali 3-ra végeztünk, az adományok elfogytak (melyeket köszönünk szépen a névtelenségüket kérő felajánlóknak!), és sok emberen tudtunk segíteni. Úgy gondolom, szép munka volt, köszönjük a többi csapatnak az együttműködést, kitartást a most is dolgozó Bajtársaknak és az utakon lévőknek!

***

Egy osztrák cégnél dolgozom szakápolóként. Csütörtök délben indutunk egy betegért Szegedre, akit Bécsbe kellett vinni. Szegedről 5körül indultunk vissza, a gps 21:30ra írta Bécset... Este 1/2 8kor jöttünk ki Budaörsnél, a helyzetre való tekintettel kéklámpával. 45perc alatt értünk Bicskéig. A megkülönböztető jelzés segítségével kb 11kor voltunk Tata után. Kriminális a magyar közlekedési
kultúra. Ha jól tudom, átvettük a "mentőfolyosó" intézményét az osztrákoktól. Egy métert nem találtam belőle (egyébként kint is csak 70-75-ban működik), és még a leállósáv is tele volt. Vagy jöttek szembe... vagy álltak keresztbe... Azt nem tudom, mi van akkor, ha tényleg nagy a baj... Kb a 34-es km-nél -az előttünk szintén kékkel menő tűzoltóautó- megállt, és azt mondta, ha nem akar meghalni a betegünk, akkor nem megyünk tovább, állítólag kb 10km!! kocsi volt a leállósávban. Közben a mentőt többen megtalálták -szerencsére semmi lényegessel!-, volt olyan szlovák, aki a
gyerekére hivatkozott, mikor odamentem, hogy megnézzem, épp elindult a kocsisor, ő meg gázt adott... Hajnal 4 lehetett mikor épp előttünk vágták szét a szalagkorlátot, és visszafordítottak minket Bp felé. Tatabányánál lementünk az útról, tankoltunk, és az 1-esen próbálkoztunk. Az egyik faluból a rendőr nem engedhetett volna ki minket, de Mo a lehetőségek hazája, és ő megmutatta, hol tudunk kilógni. Komáromig jutottunk, de az erőd után kamion hegyek -egymás mellett- a maradék esélyt is elvették. Szlovákián, Nyitrán keresztül jutottunk el Bécsig. A szél tényleg durva volt, de ha időben, és rendesen elkezdenek takarítani - esetleg sózni-, és a kamionok kulturáltan, vagy egyáltalán nem közlekednek, talán kisebb lehetett volna a baj. Nem beszélve arról, ha nem az osztrák vöröskeresztnek kéne jönnie segíteni, hanem esetleg egy ilyen problémát meg tudnánk oldani házon belül...(úgyis gond lesz a belvízzel is)

Várjuk a további hozzászólásokat/véleményeket a témával kapcsolatban mentődolgozóktól!

Március 7-én startol a CodeSTEMI websorozat. A helyszín London lesz, így garantált a pörgés. A sorozatot majd itt lehet követni, vagy épp a készítők youtube csatornáján itt. A kezdésig pedig nézd meg a trailer!