Karzt 2011.10.26. 22:21

Szavazz a logóra!

Az Országos Mentőszolgálat megújul. Legalábbis, ami a megjelenését illeti. Ez nem új, hiszen már régóta tudni lehet, ahogy az új rohammentők, úgy az egész arculat más lesz, mint az eddig megszokott. Most szavazni is lehet, maradjon az eddigi vagy legyen egy új logó?

http://mentok.hu/getdata.php?id=6693_omsz_ujlogo_200x200.jpg&width=200&height=200&resize=1 http://mentok.hu/getdata.php?id=6692_regilogo_200x200.jpg&width=200&height=200&resize=1

 

Az OMSZ számos változáson megy át, fejlesztik például a mentésirányítást, uniós forrásokból a közeljövőben új mentőállomások épülhetnek, és még az idén 37 új esetkocsival bővül a járműflottájuk - mondta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. Ahogy elmondta: az adott volt, hogy a mentőautók színe az európai szabvány alapján sárga, pontosabban "lemon-green" lesz majd. Iskolákban, valamint a mentődolgozók körében pályázatot hirdettek, hogy az új színhez találják ki a mentőszolgálat új logóját.

Mint hozzátette, a régi logó évtizedeken keresztül bizonyított, de az új autók színvilágához nem annyira illik. Ezért az ötletek alapján kidolgoztak egy - a megfogalmazása szerint - kompaktabb és színharmonikusabb, de a szimbólumaiban ismerős logót. Az új ábrán is megjelenik a három nemzeti szín, a mentőszolgálat felirat, valamint az orvosi kígyó és a mentést jelképező Konstantin-kereszt.

Győrfi Pál közölte: a szavazást hétfőn indították el. November 6-ig várják elsősorban a mentődolgozók véleményét, de a szavazás nyitott, bárki elmondhatja, hogy a régi vagy az új logó tetszik neki jobban. A vélemények alapján az OMSZ vezetősége hozza meg a végső döntést. Ha az új logó nyer, a decemberben érkező új, sárga színű mentőautókon már az lesz látható.

Mondjuk azt nem értem, ha itt most mindenki (vagyis a beavatottak) önszorgalomból elkészíthették logóikat, akkor miért csak 1 új logóra vagy az eredeti megtartására szavazhatunk? Azt hiszem azonban a kérdés már most eldőlt: marad a régi, legalábbis jelenleg 66%-al vezet vetélytársa előtt.

 

süti beállítások módosítása