Indiáról talán senkinek sincsenek illúzió, legalább is nem a megszokott értelemben vett illúziók, akkor meg pláne ne legyenek illúzióink, ha netán Jaipurban ér minket egy valamivel a totális alatti' tüdőembólia vagy épp egy szívinfarktus. Jobb híján marad a vak szerencse. Erre persze mondhatjuk azt is, hogy, na mintha bárhol máshol nem ez lenne a helyzet, de olvasva ezt a rövid történetet azért leszögezhetjük, hogy nem mindegy mennyire segítjük a szerencsét. Két barátom járt Indiában (nem mellesleg az Orvdoktor blogon is szolgálatot teljesítenek) és ha már megkértem őket, hogy egy kicsit járjanak utána, mi is kint a helyzet a mentés háza táján, hát megtették, íme!

Indiában jellemzően nincsenek agyonbonyolítva a dolgok. Sőt, az embernek gyakran olyan gondolatok futnak át az agyán egy-egy vonatkésés miatti fél napos dekkolása közben, hogy a jövő alakulását a jelenben terpeszkedő entrópia felügyeli. Ebben a magára hagyott eseményláncolatban, ha a statisztikai kilengések kioltják egymást és individuális képességeinktől függően résen vagyunk, akkor (kisebb részt bízva a vakszerencsére) talán kivonhatjuk magunkat a mindenképpen kihulló fogaskerekek halmazából.

3.jpg

Jaipurban az Amber Palace udvarán kötelességtudóan ott parkol egy mentőautó. A jármű mellett két egyenruhás álldogál, feltehetően ők maguk a személyzet. Vészhelyzetet vagy szimulált életveszélyt nem vágyva, pusztán a medikus kíváncsiságtól hajtva próbáltam megérdeklődni hogyan is zajlik itt egy vonulás. A mentő fekete egyenruhás holdudvara váltogatott pózokban határozott vakarózásba kezdett minden kérdést illetően, pedig a kérdések egyazon cél különböző próbálkozásai voltak: meg akartam nézni mit rejt az autó. 6-7 perc óbégatás után a gatyáját húzogatva előkerült egy mérgesebb alak a slusszkulccsal és rövid győzködés után feltépte a hátsó ajtót arcán az értelmetlen kérések iránti megvetéssel.

4.jpg

Egyetlen ágy volt bent. Hipotézis: A 35-40 fokos melegben, ahol 90-95% körüli a páratartalom és lépcsők hosszú során sok tízezer ember közlekedik naponta, olyan mentőautót helyeztek szolgálatba, amelynek személyzete 10 percen belül képes előkeveredni az árnyékból, majd az értékes időt tovább spórolva 5 percen belül abbahagyja a bagórágást és a beteget egy felforrósodott kék ágyra helyezve elindul valahová.  50 métert okosabb logisztikával aligha lehetne megtenni. Remélem kicsit jobb helyen várják, mint ahonnan elindult.

2.jpg

Egy átlagos indiai mentő enteriőrje. Még több egyéb fotó a teljesebb képért itt.

  

süti beállítások módosítása