http://www.fonixmed.com/kepek/img20100601122045.jpgEgy ideje már lehetett sejteni, hogy hamarosan újra a mentőszolgálat fogja irányítani a betegszállítást. Májustól pedig ezt tényként kezelhetjük. Új telefonszámot, együttműködést és gyorsabb, kiszámíthatóbb betegszállítást ígér az új rendszer.

Május elseje után a betegszállítás elrendelésére jogosult szakembereknek az 1820-as számot kell tárcsázni akkor, ha egyszerű betegszállításra van szükség, ettől a naptól ugyanis az Országos Mentőszolgálat veszi át a betegszállítás irányítását - állt a Nefmi közleményében.

Csütörtökön a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete, az Országos Mentőszolgálat és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának képviselői utoljára egyeztettek a minisztériumban az átállás előtt. A tárgyalófelek a megbeszélésen kinyilvánították együttműködési szándékukat, hiszen – mint elhangzott – mindannyian érdekeltek a zökkenőmentes átállásban. (fotó: fonixmed.com)

Az egészségügyért felelős államtitkárság még tavaly kezdett tárgyalásokat annak érdekében, hogy az OMSZ ismét átvehesse a betegszállítás irányítását. Így tavaly júliusától a távolsági, megyéken átívelő betegszállítások összehangolásának feladatát vette át, idén január 1-től pedig már valamennyi, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szerződésben álló szolgáltató tevékenységét koordinálja, májustól pedig a betegszállításokra vonatkozó megrendelések, hívások fogadását, a betegszállítók operatív irányítását is.

Az OMSZ irányítási rendszerén keresztül követhető lesz, hogy melyik betegért mikor, hova kell menni. A magán-betegszállítók kapacitásaira ugyanakkor az egészségpolitikai célkitűzéseknek megfelelően hosszú távon is szükség van. Az új rendszer lehetővé teszi a mentés és a betegszállítás feladatainak teljes körű összehangolását, az esetleges párhuzamosságok elkerülését. A betegek érdeke ugyanis, hogy hatékony, korszerű és átlátható legyen a betegszállítás. - írja a HVG.

 

süti beállítások módosítása