Az aspiráció, azaz idegen anyag tüdőbe jutása intubáció közben is nagy veszélyt jelent, ennek elkerülése végett egy már régi, bevált műfogást a Sellick-manővert alkalmazhatjuk. Mi is az a Sellick-műfogás és honnan származik?

1961-ben, a brit aneszteziológus Dr. Brian A. Sellick vizsgálatot végzett holttesteken. Vízzel töltötte meg a gyomrukat és meredek Trendelenburg-helyzetbe tette őket, akkoriban ugyan is ez bevett szokás volt, a hányás miatt bekövetkező aspiráció elkerülése végett. Ekkor jött rá, hogy a gyűrűporcra gyakorolt nyomással (cricoid nyomás) megakadályozható a folyadék garatba jutása.

http://www.monroecc.edu/depts/pstc/backup/parasel2.gif

A dolog kivitelezése pedig egyszerű, hiszen annyiból áll az egész, hogy a hüvelyk és mutatóujjunkat használva a gerincre merőlegesen, kb. 3kg-nak megfelelő nyomást gyakorlunk a gyűrűporcra. A porcot hátra tolva ugyanis kvázi elzárhatjuk a nyelőcsövet azáltal, hogy a nyakcsigolyákhoz nyomjuk azt. A gyűrűporc a légcső egyik alkotóeleme, közvetlenül a pajzsporc alatt található. Az ádámcsutkától lefelé haladva lehet kitapintani.

Gerincsérülés gyanúja esetén a másik kezünkkel a nyakat hátulról ellentartjuk. Ha  ballon jó helyen van a cuff-ot felfújjuk a nyomás feloldható. A beteg nem aspirált, gyorsak voltunk, innentől pedig nem kell tartanunk egy esetleges aspirációtól.

http://www.calhoun.cc.al.us/distance/Internet/Natural/Healthlinks/ems/paramedic%20student%20page/Airway%20lecture_files/slide0235_image088.jpg


Az első kép innen, a második innen származik.

süti beállítások módosítása