Két hete került aláírásra az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett Sürgősségi Ellátás Fejlesztése – Mentés című kiemelt projekt Támogatási Szerződése, így az európai uniós támogatásnak köszönhetően az Országos Mentőszolgálat mintegy 11 milliárd forintot fordíthat a hazai sürgősségi ellátás – mentés fejlesztésére. Az Európai Szociális Alap ügyvezető igazgatója, Bene Dániel, és az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, dr. Mártai István kézjegyével látta el a szerződést, ezzel biztosítva, hogy a Mentőszolgálat a projekt keretében 10,94 milliárd forintnyi támogatást fordíthasson a fejlesztésekre.

A célok

Ma nincs fontosabb, mint a mentőállomások hálózatának bővítése új állomások építésével, illetve a régebbiek felújításával, továbbá a legújabb mentéstechnikai eszközök és technológiák beszerzése, a meglévők fejlesztése a magasabb minőségű sürgősségi ellátás biztosítása érdekében.

Az új mentőállomások építésére stratégiailag fontos helyeken azért van égető szükség, mert jelenleg a helyszínre történő kiérkezés 15 perces időkorlátja a lakosság 22%-a esetében nem tartható, többek között a mentőállomások földrajzi távolsága miatt. Ezért 22 új mentőállomás épül – állomásonként 2 új mentőautóval. Így további 226 ezer lakos válik elérhetővé a 15 perces időkorláton belül.

A kiválasztott hatvan, már meglévő mentőállomás felújításának elsődleges célja a kivonulások gyorsítása, de fontos szempont az üzemeltetési költségek csökkentése is. Az új állomásokhoz szükséges 44 autón felül – 134 db szabvány szerinti B és C típusú mentőjármű beszerzésére kerül sor, továbbá teljesen felszerelt mentőorvosi gépjárművek állnak majd szolgálatba. A szakmai ellátási lehetőség és színvonal javítása érdekében az újonnan rendszerbe állítandó mentőjárművek felszerelése és a meglévő, de amortizálódott eszközpark egy részének lecserélése, korszerűsítése is megtörténik.

Az oktatás fejlesztése, és az új orvostechnikai eszközök használatának készségszintű elsajátítása érdekében négy oktatási központ létesítése és felszerelése is szerepel a tervek között. Az új orvostechnikai eszközök használatának készségszintű elsajátítása érdekében az egyetemi székhelyek közelében (Szeged, Debrecen, Pécs), illetve Székesfehérváron összesen 4 szimulációs központ kerül kialakításra. Ezekben a központokban a különböző kórállapotok komplex ellátásának gyakorlása folyik majd szimulációs eszközökön. A gyakorlati tudás fejlesztése érdekében valamennyi megyeszékhelyen az alapfogások, készségek elsajátítását, begyakorlását biztosító „skill-laborok” kialakítása várható. Ezek mellett egy mobil szimulációs központ is megvalósul, mely különböző helyszínekre kitelepülve, élethű körülmények között teszi lehetővé a gyakorlást, felkészülést.

Az új-, illetve felújításra kerülő mentőállomások (nagyobb felbontásért katt a képekre!)

újallomas.jpg

Itt a 10. Országos Elsősegély-ismereti verseny 2013! Az Országos Mentőszolgálat szervezésében, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az Oxyológiai Társaság, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Védőnők Egyesülete, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ szakmai támogatásával. A verseny célja: a diákok elsősegély-ismereti és egészségvédelmi tudásának fejlesztése a megadott, elsősorban internetes irodalmak feldolgozásának segítségével.

Főbb témakörök élettan, anatómia, elsősegély-ismeretek, egészségvédelem. A feladatsorok több kérdéstípust tartalmaznak: teszt, ábraelemzés, élettani vizsgálat stb. A döntőben szituációs feladatok.

A versenyre nemcsak elsősegélynyújtásban jártas tanulók jelentkezését várják, hanem azokét is, akik szeretnék mindezt megtanulni! A részvétel ingyenes!

A versenyt két kategóriában, 5-8. és 9-12. osztályos tanulók részére hirdetik meg. A két kategóriában a versenyfeladatok részben eltérőek.

A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várjuk, egy iskola több csapattal is képviseltetheti magát, nem feltétel, hogy egy csapatban csak azonos korú diákok versenyezzenek, a csapattagok életkora azonban azonos kategóriába tartozzon. Felkészítő lehet és iskolától független szervezetek (alapítványok, diákmozgalmak, önképzőkörök stb.).

A verseny fordulói: a verseny első három fordulója az interneten keresztül zajlik. A döntőre, amely Budapesten kerül megrendezésre, a legjobban szereplő csapatok kapnak meghívást. Egy-egy iskola maximum egy csapatot delegálhat, azonos pontszám esetén az iskola dönti el, melyik csapatát szerepelteti a döntőn.

Tervezett ütemezés:
2013. január 21. 1. forduló megjelenése
2013. február 11. 1. forduló beküldési határidő
2013. február 18. 2. forduló megjelenése
2013. március 11. 2. forduló beküldési határidő
2013. március 18. 3. forduló megjelenése
2013. április 8. 3. forduló beküldési határidő
2013. április 19-20. döntő

A versenyen való részvétel kizáró okai: a határidők be nem tartása. A korcsoporttól való eltérés. A nevezés módja, határideje: regisztrálni a verseny honlapján lehet január elejétől. A nevezési határidő megegyezik az első forduló beküldési határidejével.

Az eredmények közzétételének módja: az aktuális eredmények az adott forduló lezárását követően azonnal megjelennek a verseny honlapján. A döntőbe került csapatok listája szintén a verseny honlapján kerül közzétételre.

A verseny díjazása: valamennyi döntőbe került csapat tárgyi nyereményt kap! A legjobb csapatok értékes díjakat vehetnek át, így számítástechnikai és az elsősegélynyújtással kapcsolatos eszközöket, könyveket.

<<<VERSENYSZABÁLYZAT>>>

További felvilágosítás a verseny honlapján: http://www.oev.hu

 

Az elmúlt hetekben több baleset is ért szolgálatban lévő mentőket, ezek a kocsik még nem az új, sárga mentőautók voltak, melyeknek már megfelelnek az Európai Unió EN 1789-es szabványának, mely mentőautók, orvosi kocsik és egyéb betegszállító járművek tervezésének, tesztelésének, felszerelésének és teljesítményének feltételit rögzíti.

A szabvány jelenlegi verzióját (CEN 1789) az Európai Szabványügyi Bizottság 2007 június 29-én tette közzé, felváltva ezzel az addig érvényes 2000-ben megjelent változatot. Példakánt az USA-ban 1976 óta szabványosított a mentőautók tervezése, ott ez a KKK-1822-F standard alapján történik, amely már az azóta többször kiegészített és átírt változat (A-ról indult). A egyik fő cél - Európában is - természetes az, hogy minden országban hasonlóak legyenek a mentőautók külsőleg és felszereltségüket tekintve is, így könnyen alkalmazkodhatnak az egyik ország szakemberei a másikéhoz. Összességében pedig a mentőautóknak biztonságosnak kell lennie a szállított betegre-, az ellátó személyzetre- és a közlekedésben résztvevőkre nézve is.

A szabvány 3 kategóriát határoz meg a különféle felszereltségeket figyelembe véve és magában foglalja a jármű, valamint a motor típus és teljesítmény jellemzőit, beleértve a jármű méreteit, gyorsulását, fékezési kapacitását, a kipörgésgátlót, a tűzvédelmi-, valamint a fűtési/hűtési előírásokat.

A betegteret illetően is számos előírásnak kell megfelelniük a mentőautóknak. Vannak köztük kényelmi-, biztonsági szempontokat figyelembe vevő előírások, de az is egységes, hogy milyen módon kell megoldani a betegek behelyezését illetve kivételét a mentőautóból. Ezen kívül a megvilágítás, az ajtók, ablakok, az ülések és eszközök helyzete és mérete, valamint rögzítése is szabványosított és a teszteknek meg kell felelniük.

A három kategória az A1, A2, B és C. Magyarországon B és C típusú mentőautókat adtak át az idén. A C típusú kocsikról a kivitelező Scorpio Kft. képviselőjével készített bloginterjúm itt olvasható. A B típusú autók esetében volt kisebb "botrány" is, mivel azok nem biztos, hogy maradéktalanul megfelelnek az előírásoknak, de aztán mégis.

Európa besárgul?

A standardizálás része a közös megkülönböztető jelzések használata is, így a szín is meghatározott elem. Az új mentőautók esetében is használt RAL1016 kódú (egyébként a blogon is használt sárga szín) a szabvány által előírt szín, annak jó láthatósága miatt. A kék villogóknak 360 fokban láthatónak kell lenniük, valamint a szirénák is meghatározott típusúak lehetnek.

http://farm8.staticflickr.com/7096/7021077323_fab5874996_z.jpg

Alkalmazás és megfeleltetés

Mint minden egyéb szabvány, úgy ez is önkéntes az egyes uniós tagállamokra nézve. Számos országban eltérnek ebben-abban a helyileg felállított kritériumok az EU által ajánlottól. Ezért szól máshogy a német sziréna, mint a magyar és ezért van az, hogy pl. Németországban számos eltérő színt használnak a mentőautók esetében. Ugyanakkor Nagy Britanniában, Írországban és Svédországban egységes mentőautókkal találkozhatunk.

Az Isle of Man TT, teljes nevén Isle of Man Tourist Trophy a legnagyobb hagyománnyal bíró motorverseny, melyet már 1907 óta megrendeznek. A verseny talán a leglátványosabb és legveszélyesebb motorverseny a világon, ezt az eddig több, mint 240 haláleset is bizonyítja. Gyakorlatilag minden évben életét veszti valaki az itt rendezett versenyeken, így az esemény biztosítása is nagy kihívás.

Mindenek előtt, aki nem tudja miről van szó, nézze meg ezt a videót és talán nem is kell magyarázni tovább, miért is akkora kihívás az egészségügyi ellátás évről-évre a helyszínen.

Az Isle of Man rengeteg embert vonz, a pálya mentén gyakorlatilag bárhol megállhatunk nézni a versenyt, így a versenyzőkön kívül a nézelődők is komoly veszélyben vannak. A verseny pedig egyre veszélyesebbé válik, jól mutatja ezt az is, hogy míg 1911-ben 80km/h, 1957-ben 160km/h, 2010-ben már 210km/h volt a legnagyobb átlagsebesség egy kör alatt, hangsúlyozom: átlagsebesség, a nem versenyre épített pályán. A helyzetet az is bonyolítja az ellátók szemszögéből, hogy az úgy nevezett "Mad Sunday" alkalmával megnyitják a hegyi szakaszt a több ezer amatőr motoros számára is.

flying marshall Isle of Man TT 2010

Motoros mentők a versenyen (a kép innen van)

A növekvő veszély, tömegek és a követelmények miatt az itt egészségügyi ellátást biztosító szolgálatok nagy gyakorlatra tettek szert. A pálya mentén mintegy 100 azonnali beavatkozásra képes ellenőrző pontot alakítanak ki, ahol mind alap, mind emelt szintű ellátásra képes szakszemélyzet teljesít szolgálatot.

Ahogy az elvárható nem csak földön, de levegőben is jelen kell lenni, így 2 helikopter áll készültségben a 2 hetes verseny teljes ideje alatt. Minden esetben, ha valamelyik kijelölt helyen balesetet észlelnek, a helyi irányítóközpontot értesíteni kell, akik azonnal indítják a helikoptereket, amik akkor fordulnak csak vissza, ha a helyszínen lévő orvos (vagy erre kijelölt szakember) nem látja szükségesnek az azonnali légi szállítást. A helikopterek egyenként 7 millió forintos felszereléssel vannak ellátva, aneszteziológus szakorvossal és/vagy mentőtiszttel a fedélzetükön. Egyszerre 2 sérült szállítása lehetséges mindegyik gépen.

A helikopterek átlagosan 5-6 perc alatt érnek ki a helyszínekre és a leszállástól számítva, a sérültek stabilizálásán át, a helikopterbe helyezésükig 10 perc telik el, ami igen jónak tekinthető. A sérültek mindent összevetve tehát átlag 20 percen belül magas szintű kórházi ellátásban részesülhetnek a helyi kórházban.

26th August 2004.

Helikopter a versenyen (a kép innen van)

Elmondható talán, hogy a verseny biztosítása is van olyan izgalmas és kihívásokkal teli, mint maga a verseny. Aki, szeretne, itt akár jelentkezhet is a csapatba.

Forrás: Trauma on the Isle of Man (1993): R. G. Hackney FRCS, G. Varley FRCS(Ed), D. Stevens FRCR and A. Green FRCS Princess Mary's Hospital, Royal Air Force Halton, Aylesbury, Bucks, UK (.pdf) | www.mms.org.im

      

Ezúttal olyan fejlesztést mutatott be az amerikai hadsereg fejlesztéseit koordináló DARPA, amely jelentős mértékben növelheti a katonák esélyeit belső vérzések esetén. A technológia remélhetőleg a civil életben is megveti majd a lábát.

A speciális, két komponensű polimerhabot nemes egyszerűséggel a sérülés helyére kell fecskendezni, ott a két összetevő reagálva egymással habbá alakul. Így legalább 1 órányi plusz esélyt ad a sérülteknek, hogy hatásos ellátáshoz jussanak.

A DARPA szerint a technológiával a 3 órás túlélés esélye az eddigi 8%-ról 72%-ra növelhető, ami nem elhanyagolható tényező. A harctéren pedig éppen a traumás, nagy vérzéssel járó sérülések a leggyakoribbak, ugyanakkor sokszor nincs elég idő a katonákat kórházba szállítani. A hab felveszi a belső szervek alakját, így hatásosan képes elállítani a vérzést. Sebészi eltávolításához a fejlesztők szerint elég 1 perc is.

A fejlesztéseket végző Arsenal Medical nevű cég közölte, hogy a polgári változat már a hatósági vizsgálatok fázisában jár, így elképzelhető, hogy nemsokára a mindennapi ellátás eszköze lesz.

   

Eredménytelenül zárult a mentésirányítási rendszer korszerűsítéséről kiírt közbeszerzés, idén már nem lesz belőle semmi. Új tendert ír ki az OMSZ.

A kiírt közbeszerzést eredménytelennek nyilvánította az Országos Mentőszolgálat az indoklás szerint azért, mert az összességében legelőnyösebb ajánlatot benyújtó nem tett az OMSZ rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel megfelelő ajánlatot. A fejlesztésekre rendelkezésre álló összeg nettó 2,269 milliárd forint volt, míg az ajánlattevő nettó 2,328 milliárd forintot kért.

A különbség tehát cirka 59 millió forint, de tegyük is hozzá gyorsan, hogy a tárgyalások elkezdésekor még 2-3 milliárd forintos ajánlatok érkeztek, de volt köztük 7 milliárd forint körüli ajánlat is az Enterprise és a Bull konzorcium esetében, akik a Siemens megoldását szállították volna. Ez az összeg később azonban 4,6 milliárdra csökkent, igaz ez így is csaknem duplája az OMSZ elvárásának.

Az új mentők a bemutató napján&lt;br&gt;(fotó: Vörös Attila)

forrás: www.iho.hu

Az OMSZ most arról tájékoztatta a Napi Gazdaság Online-t, hogy a közbeszerzésen a Getronics, az Invitel, a T-systems és a Bull-Enterprise konzorcium tett érvényes ajánlatot, s közülük - szakmai szempontból és árajánlat tekintetében - a legelőnyösebb ajánlatot az Invitel nyújtotta be. Az ajánlat összege azonban meghaladta az OMSZ rendelkezésére álló forrásokat - tudta meg a lap a Mentőszolgálat kommunikációs osztályától.

Új tender kell...

Az eredménytelen közbeszerzés után az OMSZ új tendert ír ki, de az valószínűleg már csak 2013 vége felé fog megvalósulni. Addigra legalább is muszáj lesz, ha az EU-s támogatást is szeretné felhasználni a mentőszolgálat. A mostani pályázatban foglalt szerződésteljesítés határideje 2012 december 31. lett volna.

Az OMSZ mentésirányítási rendszerének fejlesztése - a vállalatirányítási rendszer fejlesztésével együtt - két európai uniós program, a Társadalmi infrastruktúra operatív program keretében meghirdetett Mentésirányítási rendszer fejlesztése című kiemelt projekt (Kódszám: TIOP-2.3.4/09/2) és a Közép-Magyarországi operatív programban meghirdetett Közép-Magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése című kiemelt projekt (KMOP-2009-4.3.3/B) keretében valósul meg. A mentésirányítás és a vállalatirányítás fejlesztésére összesen bruttó 4,1 milliárd forint (3,5 milliárd, illetve 591 millió forint) áll rendelkezésre, amelynek forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar költségvetés finanszírozása biztosítja - áll az OMSZ honlapján.

Az egész korszerűsítés célja pedig a következő: a mentésirányítási rendszer fejlesztésének elsődleges célja, hogy a sürgősségi ellátáshoz való hozzáférés jelenlegi egyenlőtlenségeit csökkentésék, a helytől és időtől függetlenül, egységesen magas színvonalú szolgáltatást biztosítsanak a rászorulóknak. További cél a 15 percen belüli helyszínre érkezés arányának legalább 7 százalékos javítása. A kiemelt projektek végcélja (más fejlesztésekkel megvalósításával együtt) a 15 percen belüli helyszínre érkezés arányának 90 százalék fölé emelése - olvasható az OMSZ honlapján.

Az elképzelések szerint az OMSZ rendszerét integrálnák az unióban egységes 112-es központi segélyhívórendszerre épülő Egységes Segélyhívó Rendszerbe (ESR), mely az összes itthoni készenléti szerv hívásait fogadná. A rendszer lehetővé tenné a segélyhívások pontos nyomon követését, valamint az adott esetbe bevont készenléti szervek között folyamatos elektronikus adatcserét tenne lehetővé.

Úgy tűnik tehát, hogy 59 millió forint tett be a terveknek és a szükséges fejlesztéseknek. Ami azért elgondolkodtató, pláne mindazok tükrében, hogy mire megy el ennél nagyságrendekkel több közpénz ma Magyarországon.

    

H.Károly 2012.11.30. 19:48

A laryngeális maszk

Kevés olyan hatásos, de ugyanakkor egyszerűen és széles körben használható eszköz van ma a sürgősségi és aneszteziológus szakemberek birtokában, mint a laryngeális maszk (LMA). 1981-ben kezdődött a története, de nyugodtan mondhatjuk: hódítása.

http://www.aafp.org/fpe/2010/0100/368-f2.jpgAzt, hogy már mintegy 30 éve használhatunk LMA-t egy brit aneszteziológus, Dr. Archie Brain tette lehetővé. Ő volt az, aki nem látta kielégítőnek az akkori lehetőségeket (maszk és endotracheális tubus(ET)), illetve módszereket, így elkezdett kifejleszteni egy új és persze jobb eszközt a gyors és relatíve biztonságos légútbiztosításhoz. Így született meg a ma is használt LMA. A kezdetleges eszköz egy, a gégefőre illeszkedő, felfújható mandzsettával ellátott maszkból és egy ehhez csatlakozó hajlékony tubusból állt, hasonlóan, mint a már említett ET esetében is. Az első prototípust 81' nyarán alkalmazták egy 40 éves férfi betegen, aki elektív lágyéksérv műtéten esett át. 1987 december 5-én az első hivatalos LMA Classic, ami teljes egészében tömeg gyártásban készült, szilikon cuffal készen állt a hódításra, elsőként Nagy Britanniában. Az akkori aneszteziológusok hamar rájöttek az előnyeire és 3 évvel az után ,hogy bevezették már több, mint 2 millió esetben alkalmazták és gyakorlatilag minden kórházban elérhető alternatíva volt. Valódi forradalomról beszélhetünk tehát, amit az is jól tükröz, hogy 1995-re már 100 millió felett volt az alkalmazások száma és 80-nál is több országban volt elérhető az LMA. Azóta, már egyéb speciális maszkokat is kifejlesztettek, ilyenek pl: az LMA Flexible™ (1990), LMA Fastrach™ (1997), LMA Unique™ (1997) and LMA ProSeal™ (2000).

Az endotracheális tubusoktól ellentétben azonban az LMA nem véd (pl. gyomortartalom) aspirációval szemben, ugyanis a hányás alkalmával létre jövő gyomron- illetve nyelőcsőn belüli nyomás egyszerűen kinyomja az eszközt a helyéről. Ezt megakadályozandó fejlesztették ki a ProSeal verziót, ami egy külön tubussal és nyílással rendelkezik a nyelőcső felé, így a hányadékot el tudjuk vezetni.

Ahogy a videón is láthatjuk, a maszk behelyezése egyszerű és alig pár másodperces művelet:

   

H.Károly 2012.11.18. 18:42

Golden-i headset

Képzeljünk el egy olyan világot... kezdhetném akár így is a bejegyzést elnézve a videót, de úgy tűnik ennél valósabb a dolog. Egy ultimate headset mentőknek.

Golden i Golden i Headset with Paramedic Pro Software Helps Accelerate Care During Medical Emergencies (VIDEO)

Ellátás közben nem mindegy mivel veszünk el értékes időt a betegtől, így például milyen jó lenne, ha azonnal rendelkezésünkre állna a beteg kórelőzménye, allergiái, gyógyszerei és még sorolhatnánk. Ugyanakkor nem csak mi kapnánk infót, hanem adhatnánk is az ellátásba később bekapcsolódó kórháznak. Egy tableten mindez bonyolult és hosszas lehet, főleg akkor mondhatjuk ezt, ha létezik egy ilyen megoldás is. Ez pedig a Golden-i headset (lényegében egy Motorola HC1) lehet, a Paramedic Pro alkalmazással, legalábbis a gyártó Ikanos Consulting szerint. Az eszközzel élő videó és audio kapcsoaltban lehetünk a kórházakkal, így akár klinikusok is segíthetnének és irányíthatnák az ellátást, ha azt az eset megkívánja.

A Paramedic Pro képes a hangfelismerésre és bemondásra megkeresi a beteg adatait, ami láthatunk is egyből. A szakemberek mindent látnak és hallanak, így segíthetik az ellátót, íme egy videó, hogy is működne ez a valóságban:

A napokban megjelent (újra) a neten az a hírlevél/infó/e-mail/felhívás, de mindegy is minek nevezzük, ami azt igyekszik elmagyarázni, hogyan ússzunk meg egy szívrohamot egyedül, segítség nélkül. A legszomorúbb az egészben az - azon egyszerű tényen kívül, hogy nem igaz - hogy a Videoklinika.hu facebook oldalán is látható, egy olyan oldalén, ahol orvosok és szakemberek szoktak tanácsokat adni, beszélni különféle betegségekről.

Namármost.

Ahogy azt az urbanlegends.hu-n is olvashatjuk, több mint 10 éves múltja van már a körlevélnek. A levélben tanácsként a következőt olvashatjuk: "Amikor az ember hirtelen éles fájdalmas érez a mellkasában, tíz másodperce van cselekedni, mielőtt elveszíti az eszméletét! Ne ess pánikba, hanem kezdj el erősen köhögni. Lélegezz mélyeket és köhögj hosszan, mintha fel kellene valamit köhögnöd. Ismételd a lélegzést/köhögést addig, amíg a szíved el nem kezd újra dobogni. A mély lélegzet oxigént juttat a tüdőbe, a köhögés pedig 'lökést' ad a szívnek, hogy újra kezdjen dobogni, elindítva ezzel a vér áramlását...."

videokl.jpgA Magyar Kardiológusok Társasága felhívja a figyelmet, hogy a szívinfarktus nem akadályozható meg köhögéssel - ám a levélnek van valamiféle valóságalapja. A Házipatika.hu-nak nyilatkozó Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának leendő elnöke szerint a körlevélben leírt módszert csak akkor szabad alkalmazni, ha orvosi felügyelet mellett történik a szívroham! A szívritmuszavar fellépésekor, ha az orvos az EKG-n, vagy a monitor képernyőjén észleli az eltérést, valóban érdemes azonnal felszólítani a beteget, hogy köhögjön, ugyanis a mellkas ütemes, köhögéssel kiváltott összerándulásai olykor képesek az éppen megálló szívnek mechanikus ingert adni és spontán kontrakciót, összehúzódást generálni. Tudni kell azonban - hangsúlyozta a szakember -, hogy ezt a módszert csak és kizárólag orvosi utasításra, a monitoron észlelt szívmegállás idején szabad alkalmazni, egyébként csak ártunk vele.

A lényeg tehát, hogy ha valaki infarktus jeleit véli felfedezni magán (Ezek: erős, szorító mellkasi fájdalom, megsemmisítő érzés, ami esetleg kisugározhat a nyakba, állkapocsba, bal karba, gyors és gyenge pulzus, verejtékezés, hányinger, esetleg nehézlégzés) azonnal helyezze nyugalomba magát, hívjon mentőt (104) és NE kezdjen bele az erőltetett köhögésbe és hasonló dolgokba, amikre a körlevél buzdít!

      

Értesüléseink szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által meghirdetett költségvetési zárolásból 3,3 milliárd az egészségügyi ágazat kereteit csökkenti.

Így például az ÁNTSZ és az Országos Mentőszolgálat kerete 400-400 millió forinttal, a szak­államtitkárság fejezeti előirányzata 61 millióval, a fejlesztések 57 millióval, a nonprofit és civil szervezetek támogatása 4,3 millió forinttal lenne kevesebb. Több háttérintézmény, köztük az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 200 millió, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet 180 millió, az Országos Vérellátó Szolgálat 50 millió forinttal járul hozzá az összeszedendő összeghez. A zárolási kötelezettség fennmaradó részét, mintegy kétmilliárd forintot az Egészségbiztosítási Alap összevont szakellátási kasszájából vennék el. Ez azért is érdekes, mert innen már amúgy is hiányzik 38 milliárd forint, amit az egészségügyi dolgozók bérére, úgynevezett célelőirányzatok rubrikába különítettek el. Információink szerint, ha valóban elveszik például a mentőszolgálattól a jelzett összeget, a menedzsmentnek át kell gondolnia, mit és hogyan csoportosítsanak át. Elhalaszthatják a felújításokat, de ez veszélyeztetheti a mentésben részt vevők munkáját. Megeshet, hogy szükség esetén a 24 órás esetkocsik munkaidejét korlátozzák majd a felére. Az OMSZ gazdálkodását gyengíti az is, hogy a kötelező garantált munkabér fedezetét a mai napig nem kapták meg a kormánytól. Csak emiatt 820 millió forint hiányzik a kasszájukból. Ehhez adódhat a zárolás részeként a 400 millió forint. Lapunk úgy tudja: a nehézségekkel Szócska Miklós államtitkár is tisztában van, és az egészségügyet érintő zárolások minimalizálása miatt egyeztetést kezdeményezett a kormányzattal.

A cikk a nol.hu-n jelent meg és eredetiben itt olvasható.