H.Károly 2012.09.16. 21:41

Mentők pisztollyal?

Volt már téma a blogon és egyéb fórumokon az egyre szaporodó erőszakos incidensek, amik a kivonuló személyzeteket érintik. Szerencsére - bár arányait tekintve nem biztos - Magyarországon kevesebb az efféle eset, mint az Egyesült Államokban. Ahol viszont egyre többet hallani arról, hogy tűzoltó és mentőszervezetek szorgalmazzák annak lehetőségét, hogy dolgozóik valamiféle önvédelmi fegyvert tarthassanak maguknál munkájuk során.

Ahogy ebben az EMS1.com-on megjelent cikkben is olvashatjuk természetesen vannak érvek a "felfegyverezés" mellett és ellene is. Ami biztos, hogy egyre inkább muszáj beszélni róla és megoldást találni a mind nagyobb veszélyben dolgozó mentők testi épségének védelme érdekében. http://medicmadness.com/files/2010/06/firearm.jpgFőleg azért is, mert egy 2010-es jelentés szerint 2003-2007 között az USA-ban a nem halálos kimenetelű támadások és erőszakos cselekmények a foglakozásokat tekintve 60%-ban az egészségügyben dolgozókat érintették.

Az USA-ban is egyre gyakoribbak az erőszakos páciensek és/vagy hozzátartozóik. A támadások sokszor kimerülnek egy anyázásban, de volt egy sor súlyos sérüléssel, sőt halállal végződő támadás is a közelmúltban az Egyesült Államokban - szintén olvasható a cikkben. Amennyiben megszületne egy egyöntetű igen, amelyben elköteleznék magukat a szolgálatok, hogy valamilyen szinten fegyvert adnak dolgozóik kezébe, akkor is marad minimum két kérdés megválaszolatlanul: milyen fegyver alkalmas erre a célra és, hogy milyen veszélyt rejt az, ha mentő és tűzoltó dolgozók kapnak - például - lőfegyvert.

A legkevésbé vitatható érv a rejtett lőfegyverek viselése ellen, hogy egy mentődolgozó nincs felkészítve, kiképezve a lőfegyver használatra, se arra, hogy viselkedjen egy ilyesfajta szituációban.

Idehaza erről még csak felvetés szintjén sincs szó, igaz ilyesfajta radikális lépést még nem kíván meg a magyarországi helyzet. Tavaly év elején "üzent hadat a mentőszolgálat" a dolgozóit bántalmazók ellen. Igaz ez a fellépés kimerült a médiában lenyilatkozott azonnali rendőri feljelentések eszközölésében, ami persze jó dolog, hiszen 3 év is járhat egy munkáját végző mentődolgozó bántalmazásáért, de a törvény és elrettentés még nem véd meg az ütésektől.

Még ha itthon idáig is fajulna a helyzet, aligha vállalnák sokan, hogy lőfegyvert hordjanak magukkal szolgálat közben.

Mondd el a véleményed és szavazz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mentok.blog.hu/api/trackback/id/tr314781176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.