Kedves Bajtársak!

A mai nappal véget ért az életem egyik legnagyobb meghatározó része! Sajnos nem így gondoltam,mikor 1993-04-01-én jelentkeztem erre a munkára! Akkor ezt egy "nyugdíjas" állásnak hittem! Nem úgy, hogy valahogy elleszek addig!:)

Röviden:

1993 -04-01 jelentkeztem az Országos Mentőszolgálathoz.

Akkor édesanyám a balatonszemesi orvosi rendelőben dolgozott, és egy akkori balatonszemesi Bajtárs kérdezte tőle, hogy nem lenne-e a fiának kedve jelentkezni mentőnek!?

Édesanyám ezt délután közölte velem.

-Mi lenne, ha mentőznél?

Bevallom, mindig nagyra tartottam a mentőket!

Nyáron mikor a strandra mentem, és szirénázva mellettem elhúzott egy mentő, akkor is megborzongtam, tudtam, valakinek nagy baja van!:(

Mikor édesanyám tanfolyamra járt a rendelőből, akkor én is tanultam vele a latin kifejezéseket!:)

Valahogy belém ivodott az egészségügy!

Azt is el kell árulnom, hogy akkor még csak 20 éves voltam.

Féltem!

Mi lesz, ha valaki a karjaimban hal meg? Miket kell nekem tennem? Na mindegy, vágjunk bele! Siófoki mentőállomáson kezdtem! Nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg! Segítettek, tanítottak! Majd szeptembertől be is kerültem a mókuskerékbe! Irány a szakápolói. Budapesten végeztem el, akkor bevallom őszintén nem nagyon kötöttek le a tanulmányok. Amit mondtak, azt többnyire megjegyeztem, és inkább a tényleges mentőzéssel való tananyagok érdekeltek!

Nagyoktól tanulhattam! Bencze Béla, Tóth Attila, Győrfi Pál, Gorove László, Berente Ágnes, Mártai István, stb... Tényleg a mentő tapasztalatot adták át! Aztán Balatonszemes mentőállomáson folytattam a mentőmunkát!

In medias res! Bele a közepébe! Ebben az időben rengetek volt a baleset. Kénytelen voltam a helyszínen megtanulni mindent, amit a tanteremben nem lehetett. Mindig a hivatásomnak tartottam a mentőzért. Rengeteg pluszt fektettem bele! Édesanyám gyakran megdorgált, hogy ne otthonról vigyem be a tisztító szereket. Egyfolytában a mentőt takarítottam szépítgettem. Aztán telt múlt az idő. Jöttek a sötét felhők. (ezt most nem részletezném) Folyamatosan csökkent a Balatonszemesi állomás óraszáma, érdekes ürüggyel eltettek Siófokra. Lényege, hogy fiatal vagyok, mehetek! Siófokon a nem taglalt okok miatt kicsit úgy néztek rám egyesek, mint a fekete bárányra! Valószínű, hogy kedves emberek „megágyaztak” nekem!? Mindegy voltak súrlódások, de nem volt életveszélyes! Aztán pár régi róka, említette az akkori főorvosnak, hogy a Gábor szakápoló, gépkocsivezető (közben átkértem magam gkv.-nek) miért ne dolgozhatna az eset-rohamkocsin (amikor a főorvos volt rajta rohamkocsi volt)! Hááááát volt egy kis rágódás, vita erről!:) Aztán legyen, de csak eleinte az én felügyeletem mellett!Mondta a főorvos. Aztán mindjárt az első alkalommal egy tüdő oedemát fogtunk meg közösen. Tetszett a közreműködésem a főnöknek!:) Aztán azóta is az eset-rohamon dolgoztam! Ismét jöttek a viharfelhők!

Olyan ember került a vezetői székbe, aki... Nem akarok köpködni, csak a szépre emlékezek! Sajnos ekkor nem volt ilyen! Folyamatosan rám szálltak! Barcsra szerettek volna áthelyezni, mint megyehelyettes! ELMEBAJ! Nem mentem bele! Aztán jöttek az OMSZ-nál jól bevált receptek! Lehetetlenítsük el! Majd megszökik! Levett minden ok nélkül az esetkocsiról. Teltek múltak a hónapok, és egyszer csak kedves megyei vezető mentőtisztünk beállított a munkaviszonyom megszüntetését tartalmazó borítékkal!:( Hát akkor egy világ omlott össze bennem! Szerencsére ez csak 10 napig tartott, hála remek Bajtársaknak, és olyan embereknek, akiket addig nem is ismertem! Aztán minden ment tovább, na nem úgy, mint eddig! Sajnos 11 éve a szolgálatnál, illetve az ágazatban nem történtek béremelések! 2007 januárjában többet kerestem mint most szeptemberben. A felvett hiteleink is szinte a duplájára nőttek! Egy nagyon jó Barátom, és volt Bajtársam 11 éve Ausztriába dolgozik! Ő szerzet nekem egy szezonális munkát. 4.5 hónap. Mondta, ezzel egy kicsit helyre tudod billenteni az anyagi gondjaidat! Hát gondoltam kérem fizetés nélküli szabadságot. Bátorkodtam ezt a lépést azon oknál fogva is megtenni, mert más is kapott, illetve folyton azt propagálja a szolgálat, hogy a szakemberek elvándorlása a legnagyobb baj. Hát nem!!! Nem kaptam meg! Sajnos az adósságom mértéke, és a megélhetésem, arra kényszeríttet, hogy feladjam azt ami az eddigi életem felét, betöltötte! Nekem ez a hivatásom volt! Nem is végeztem rosszul! A munkámmal soha, semmi baj nem volt. Sőt a köszönőlevelek, visszajelzések pont azt táplálták belém, hogy érdemes folytatni, mert van értelme!

Hivatás az életünk! Igen! Viszont a hivatás elvette az életünk! Ez így nem igaz! Azok vették el, akik nem szakmai, hanem érzelmi okok alapján vezetik a szolgálatot! Minden Bajtárs vigyázzon magára! Megkérek mindenkit Önök,Ti, és mi is vigyázzunk ezekre, az emberekre, Bajtársakra! Hiszen Ők az életüket teszik fel, hogy nekünk segítsenek! Segítsük mi is Őket! Adjunk nekik utat! Hiszen nem tudhatjuk, hogy nem a mi családunk egyik tagja van bajban!?

Szervusztok!

Várszegi Gábor, volt Bajtársatok!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://mentok.blog.hu/api/trackback/id/tr43388200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kermi 2011.12.19. 13:37:57

Ismerős sajnos a szitu. Barátoknak mindent, a többinek semmit. Nálunk is így megy. Részemről már nem sokáig. Elég volt. Szivat az állam, szivat az OMSz, szivat a főnököm. Irány külföld!
Norbert, lehet kint kollégák leszünk egyszer.