Idén augusztus végén került megrendezésre az EMS World Expo Las Vegasban. Évről évre bemutatják itt újdonságaikat a - többek között - mentés területén tevékenykedő gyártók. Új technológiák, eszközök, megoldások, nemzetközi találkozó hely, ez tehát a világ egyik legnagyobb mentő kiállítása. Két jó barátom kint járt: Sascha Fehr (Németország) és Mathias Duschl (Svájc), őket kérdeztem tapasztalataikról.

M.B: Miért döntöttél úgy, hogy kilátogatsz az expóra? Ez volt az első EMS World Expo ahol kint jártál?

Sascha Fehr: Úgy gondoltam, hogy egy jó lehetőség körülnézni, hogy zajlik egy ilyen expo, összehasonlítani az itthoniakkal (pl. RETTmobil, a szerk.). Igen ez volt ez első EMS World expóm.

Mathias Duschl: Ez volt az első. Két fő okom volt kimenni, az első: továbbképzés és karrierépítés, a második némileg egyszerűbb: üzlet. Egy cégnek dolgozom, mint termék igazgató és volt kint pár megbeszélésünk.

http://farm7.static.flickr.com/6081/6102235060_139116e4f7_z.jpg

M.B: Mivel mindketten először vettetek részt egy ilyen rendezvényen, milyen elvárásaitok voltak ezzel kapcsolatban? Bejöttek a számításaitok?

Sascha Fehr: Elsősorban sok új eszközt, oktató fantomot, mentőautót vártam. Igen, a kiállítás egy nagy oktatói együttműködés volt a mentő- és tűzoltó szolgálatok között, illetve természetesen egy hatalmas mentőkiállítás. Szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem.

Mathias Duschl: Nem voltak különösebb elvárásaim, de megérte ott lenni. A kiállítás maga nem volt a legnagyszerűbb rész, de a rengeteg téma, az előadások minősége lenyűgöző volt. Azt hiszem bárki, aki kilátogatott megtalálta a számára érdekes témát.

M.B: Mi volt az abszolút kedvenced a kiállításon?

Sascha Fehr: S.A.L.T. Laryngopharyngeális tubus, Airtraq, iPCR elektronikus protokoll kezelő iPad2-re.

Mathias Duschl: Egyértelműen az iPCR megoldása. Ez az eszköz elérhetővé teszi az elektronikus betegellátási nyilvántartást bármely szolgálat részére, ami elősegítheti a betegellátás minőségének növelését. Remélem az iPCR Európában is elérhetővé válik hamarosan.

http://farm7.static.flickr.com/6082/6127420780_297c064964_z.jpg

M.B: Mi volt a legjobb és a legrosszabb része az expónak?

Sascha Fehr: Nem csupán az expó miatt értem meg elmenni, maga Las Vegas is izgalmas, a 2012-es World Expora (New Orleans) is kilátogatok, az biztos.

Mathias Duschl: Tulajdonképpen az volt a legjobb, hogy találkozhattam az összes EMS 2.0 résztvevővel a való életben. Kellemes beszélgetéseink voltak és remélem mindez folytatódik online is, mindaddig míg újra nem találkozunk. Abszolút meggyőződésem, hogy az EMS 2.0-nak óriási hatása van a mentésben dolgozókra világszerte, mivel offline is tevékenykednek. És ez egyszerűen fantasztikus.

Mi az alapvető koncepciója egy kiállításnak, mint ez volt? Mit gondoltok, mik az új trendek a mentés területén világviszonylatban manapság?

Sascha Fehr: Nos, alapjában véve, ahogy a neve is árulkodik róla ez egy világkiállítás, de leginkább az amerikai piacnak szól, ettől függetlenül még remek dolog. Az eszközök technikailag messze előrébb járnak, mint Európában, de a mentőautók biztonsága és helykihasználása még mindig középkorinak tűnik nekem.

Mathias Duschl: A főszerep egyértelműen az oktatásé volt. Attól függően, hogy a mentők mely cégnek dolgoznak az USA-ban, évente akár 50 órányi oktatáson is részt kell venniük. Ha a szolgáltatójuk nem biztosít elég lehetőséget elérni ezt, az ilyen alkalmak szolgálnak erre.

Ami a trendeket illeti, azt mondnám, hogy a minőségfejlesztési eszközök területén látható leginkább a fejlődés, mint pl. CPR kiértékelő szoftverek, kijelzők beépítése monitorokba, CPR visszajelzési rendszerek, valamint az elektronikus betegadminisztrációs rendszerek egyre nagyobb térhódítása  jellemző.

A bejegyzés trackback címe:

https://mentok.blog.hu/api/trackback/id/tr493215978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.