A TEVAgy a Hős! kampányt Klupács Péter mentőápoló és Mészáros Zalán mentőtiszt találták ki, és azóta is elszántan népszerűsítik. A figyelemfelkeltés és oktatás célja, hogy hazánkban a napi majd 70 hirtelen szívhalál bekövetkeztében a klinikai halál állapotába került áldozatokat minél nagyobb eséllyel mentse meg egy ott lévő laikus néhány egyszerű, könnyen tanulható beavatkozással, azaz képes legyen újraéleszteni, hogy a kiérkező mentőegységek nagyobb eséllyel tudják stabilizálni a betegek állapotát. Klupács Pétert kérdeztem minderről.

Mentők blog: Sok-sok éve mentősként dolgozol, mit tapasztaltál ez idő alatt, hogyan változott a laikusok hozzáállása az újraélesztéshez (BLS)? Mennyiben befolyásoltak a terepen szerzett tapasztalatok, hogy elindítsátok a kampányt?

Klupács Péter: Zalán 20 évet dolgozott mentősként, én 25 éve szolgálok. Mondhatom, hogy 45 év tapasztalatára hivatkozom. Sajnos elkeserítően kevesen mernek egy laikus újraélesztést elkezdeni. Látjuk a hibáit a mai újraélesztést oktató rendszereknek, mivel vizsgához kötöttek és mérhetetlenül sok információt zúdítanak az emberekre. Sajnos sokszor tapasztaljuk a bajtársaimmal, hogy segítség helyett a kiérkező egységet támadják, rendszerint verbálisan. Az utóbbi idők tapasztalata vezetett odáig, hogy rájöttünk, valamin változtatni kell és egy olyan rendszer kidolgozása volt a cél, melyet bárki elsajátíthat, ha van rá 15 perce.

10531375_791108014243413_3451778675605422609_o.jpg

Balra Klupács Péter, jobbra Mészáros Zalán, forrás: facebook.com

M.B.: Mit gondolsz, legtöbbször miért nem merik/akarják/tudják az emberek a BLS-t alkalmazni? Mik a tapasztalataitok a publikus AED készülékek használatával?

K.P.: Az egyik alapvető ok a félelem, hogy rosszat teszek, pl. bordát törnek a gyakorlás hiánya miatt. Egy ember ma jó esetben egyszer találkozik az újraélesztés oktatásával élete során akkor, amikor leteszi a jogosítványát. Az akkor tanultak azonban idővel elfelejtődnek és a gyakorlás, valamint az ismeretanyag frissítésének hiányában a kritikus pillanatokban nem merünk cselekedni. A TEVAgy a Hős! programunkkal ezen szeretnénk változtatni, és minél több emberhez eljuttatni azt az információt, hogy nem szabad félni az újraélesztéstől!

Lassan elterjednek a laikusok által használható defibrillátorok is. Sajnos még mindig kevés van kihelyezve országszerte. Én még nem találkoztam olyan esettel, hogy használta volna valaki, de bízom benne, hogy ez is változni fog. A legfontosabb az lenne, hogy hirtelen szívhalál esetén mindenki legalább nyomja a mellkast a mentő kiérkezéséig, hiszen ezzel fenntartható a keringés egészen addig, amíg a mentők a megfelelő felszereléssel folytatják az újraélesztést.

M.B.: Elméleti síkon tehát elmondható, hogy mindenki, aki jogosítvánnyal rendelkezik ért az alapszintű újraélesztéshez, de sajnos máshol kötelező jelleggel nem is találkozik vele az emberek nagy többsége. Elég tud-e lenni ez a megszerzett tudás? Lehet ezt szinten tartani, fejleszteni?

K.P.: Már utaltam rá, hogy sajnos nagyon kevés a lehetőség a tanulásra, és többnyire anyagi vonzatai is vannak. A mi újraélesztési programunk 15 perc alatt elsajátítható egy edukációs kisfilm segítségével és nem kell hozzá más, csak egy labda, amit nyomni lehet és egy 100 BPM-es zene (ez ugyanis az újraélesztés helyes ritmusa is), melyek segítségével otthon is gyakorolható a technika! Ha valakinek van már egy alap tudása, annak is remek gyakorlási alapot biztosít ez a technika, sőt! A megszokott újraélesztési gyakorlattal szemben, ahol még szájból-szájba lélegeztetés is a tananyag rész, ez egy jóval egyszerűbb, nyomáson alapuló technika.

M.B.: Milyen koncepció alapján dolgoztátok ki az oktatás részt? Hogyan lehet egy nagyon biztos és kellően kiterjedt tudást átadni, hogy aztán az elsajátított tudást pl. 5 év múlva egy váratlan helyzetben is biztosan alkalmazni tudja a laikus?

K.P.: Egy laikusoknak szóló versenyre neveztünk be a programunkkal, amit a BEOKE és az MKT szervezett. A döntőt Balatonfüreden a MKT kongresszusán rendezték, ahol neves szakemberek előtt szerepeltünk nagy sikerrel, meg is nyertük a versenyt. A program a gyakorlásra helyezi a hangsúlyt. Arra alapoztunk, hogy ha valaki biztos a tudásában és legyőzi a félelmét, akkor mer segíteni. Fontos volt, hogy egy egyszerű, könnyen megtanulható, mindösszesen 5 lépésből álló technikát alkossunk meg, mely könnyen megjegyezhető és begyakorolható, így a kritikus pillanatban tulajdonképpen egy gondolkodást nem igénylő mozdulatsort tudjon mindenki alkalmazni. Megjegyzem a bátorság nem összekeverendő a botorsággal.

M.B.: Személy szerint évek óta hiányolom a külföldi kampányokhoz hasonló, rövid, frappáns, poénos és abszolút figyelemfelkeltő víruskampányokat a témában idehaza. Kinek lenne szerintetek ez elsősorban feladata? Miért nem találkozni ezzel a mainstream médiában rendszeresen? Ti mennyiben igyekeztek követni ezt a fajta vonalat?

K.P.: Mi is hiányoltuk, ezért kezdtünk bele. Sajnos mindennek anyagi vonzata van, de igyekszünk a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló anyagi forrásokból. Van több kisfilmünk is, melyek nem csak oktatási, hanem figyelem felhívási céllal készültek. Ezek a filmek és minden egyéb a programmal kapcsolatos információ megtalálható a www.tevagyahos.hu weboldalon és Facebook oldalunkon is. Még nagyon az elején tartunk a programunknak, azonban az már elmondható, hogy a média világa eddig kegyes hozzánk, hiszen 200 körüli megjelenésünk van, igaz ezek nagy része írott sajtó és rádióműsorok, de mindenki átérzi a téma fontosságát. Nagy célunk az iskolákba való bekerülés, ahol az elképzeléseink szerint a tornaórák része lehetne az újraélesztés oktatása, hiszen ott vannak kéznél a labdák, amik ugyanolyan tökéletesen nyomhatók, mint az ambufantom. Ez már a 2015-ös év nagy projektje lesz. Hogy kinek lenne ez feladata? Mindenkinek! Hiszen ez a fajta tudás minden egyes polgár érdekét szolgálja. Évente 20-25 000 ember hal meg hirtelen szívhalálban Magyarországon és 1000 emberből mindösszesen 17-en tudnak újraéleszteni. Azért ez egy elgondolkodtató szám…Nem akarjuk a felelősséget senkire sem hárítani. Mi most ezt elkezdtük, csatlakozzanak minél többen!

M.B.: Egy-egy újraélesztés sokszor heroikus, a kórállapottól is rengeteg függ, hogy végül sikeres tud-e lenni vagy sem, ugyan úgy, mint a percektől és az újraélesztés minőségétől. Sokak legnagyobb félelme, hogy mi van, ha nagyobb bajt csinálok, mint hasznot, meddig csináljam? Ezekre a kérdésekre milyen válasszal szolgáltok?

K.P.: Zalánt idézném: „Annál nagyobb baj, hogy valaki meghal, nem történhet”. Az előbb említettem már, hogy a helyszín biztonsága és az elsősegélynyújtó biztonsága mindennél fontosabb. Mi van akkor, ha törik a borda? Majd összeforr, nem fogja a tüdőt átszúrni! Mi van akkor, ha benéztem és nem volt halott? Ezért mondjuk, hogy ha 10 másodpercig figyeljük a beteget, hogy lélegzik-e, de nem tudjuk érzékelni, akkor inkább számoljunk el 20-ig, és ha az alatt nem vesz levegőt, akkor nagy valószínűséggel halott. Ha pedig elkezdünk újraéleszteni, ő pedig löki el a kezünket és kiabál velünk, hogy hagyjuk abba, álljunk le, akkor az pozitív, életben van, mi azonban semmilyen kárt nem tudunk okozni a mellkas nyomásával. Ne féljünk!

A legnehezebb kérdés a lelkiismeret hatalma. Tudni kell, hogy mindenki nem menthető meg, mindig vannak olyan kórfolyamatok, amik ezeket az újraélesztéseket sikertelenné, lehetetlenné teszik. De mégis meg kell próbálni, hiszen lehet, hogy az édesanyánkról, édesapánkról, gyermekünkről van szó. Fontos, hogy amikor jönnek az álmatlan éjszakák, a magunkat vádló kérdésekkel, akkor tudjuk megnyugtatni a lelkiismeretünket. Mindent megtettem érte? Elég volt csak mentőt hívni? Miért nem csináltam semmit? Miattam halt meg? Ezek nagyon nehéz dolgok. Ha viszont mertünk cselekedni, – ha nem is lesz könnyebb szerettünk elvesztése – akkor legalább tudjuk, mi mindent megtettünk, hogy elkerüljük a tragédiát. Ez nagyon fontos a későbbi lelki felépülés szempontjából is.

Beszélnünk kell még a 4 perc fontosságáról, ami alatt az agyhalál bekövetkezik. Nagyon gyorsan elrepül ez a pár perc és mire felfogjuk, hogy bekövetkezett a baj, már régen lejárt az időnk. Ezért mondjuk, hogy azonnal kezdjék el a mellkas nyomását, ha nem tapasztalnak légzést. A ritmusos munka megnyugtatja a segítőt, eszébe fog jutni a mentők hívószáma, hogy hol a telefonja, és akkor megállhat és értesítheti a mentőket. A 4 perc ugyanis újraindul, ahogy elkezdjük nyomni a mellkast. Természetesen, ha más személy is jelen van, akkor vele kell hívatni a mentőt, mi csak nyomjuk a mellkast szorgalmasan. Az egész programunk lényege, hogy hisszük, bárki lehet hős, bárki menthet életet, hiszen az a legfontosabb, hogy az adott kritikus pillanatban merjünk nyomni és ne pánikoljunk.

Beszélnünk kell még a lélegeztetésről. Laikustól nem várjuk el, hogy lélegeztessen. Az lélegeztessen, aki tud, gondolok itt a szakdolgozókra. Senki sem rohangál a zsebében steril gézlappal és van, akiben undort kelt a másik személy orrával, szájával való érintkezés. Ma már olyan tanulmányok, tudományos kísérletek vannak, amik a csak mellkas kompresszióból álló újraélesztést tartják hatékonyabbnak a laikus újraélesztésben. Mi is ebben hiszünk!

Nagyon szimpatikus és annál is hasznosabb projektről van szó, ami mindannyiunk érdeke, aki tehát segítséget kérne vagy nyújtana a két főhősnek, keresse meg őket és csatlakozzon! Mondd el még valakinek!

   

A bejegyzés trackback címe:

http://mentok.blog.hu/api/trackback/id/tr36919615

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.11.21. 13:00:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu