IMG_4098_resize.JPG

Az első kérdés adja magát, hogy lettél pilóta?

Orbán Attila, pilóta: Hát, én helikopteren repültem régóta. Ez a mentőhelikopteres dolog januárban lesz 5 éve, hogy kezdődött.  Igazából mindig is vonzott.

Milyen az élete egy mentőhelikopter pilótának?

O.A.: Változatos. Nagyon változatos. Néha van, hogy egész nap nem repülünk, az nagyon unalmas tud lenni. És van olyan nap, amikor egész nap megyünk. Sokféle feladatunk van: az egyszerű szállítástól a balesetekig sok mindent csinálunk.

És abba mennyire kapcsolódsz be, mint pilóta?

O.A.: Magába, az egészségügyi ellátásba nem, de ha kell egy infúzió vagy segíteni kell cipelni, akkor a kezük alá dolgozok.

Egy egészségügyi dolgozó, talán már mikor tanul felkészül, tudja, hogy találkozni fog csúnya esetekkel. Téged, aki később csöppentél ebbe bele, nem visel meg ez a munka?

O.A.: Nem csinálnám, ha nagyon megviselne. Ezt az EÜ szakma is el tudja mondani. Gond nem a felnőttekkel van, hanem a kisgyerekekkel.  És hál’ Istennek rokonnal és közeli ismerőssel sem találkoztunk még.

Te döntöd el, hogy a légimentő egység mikor repülhet?

O.A.: Én vagyok a légijármű parancsnoka, a repüléssel kapcsolatos minden dolgot én döntök el. Azt, hogy mikor szállhat fel, hova szállhat le, mindent.

Fix, hogy mikor repültök? Este is bevethetőek vagytok?

O.A.: Este akkor repülünk, hogyha a feladat elhúzódik. Az ügyeleti időnk, az fix, hónapokra be van osztva. Változó, a nap hosszától függ. Tulajdonképpen csak nappal ügyelünk. Az esetek helyszínén még sokszor világosban is nehéz leszállóhelyet találni. Éjszaka nagyobb lenne a veszély, mint a haszon.

Ha leszálltok, akkor a helyszínt kinek kell biztosítani?

O.A.: Ez is nagyon változó. Van olyan, hogy a rendőrök előbb odaérnek, mint mi, olyankor biztosítják. Ha nem, akkor mi megpróbáljuk. Többszörös a feladat, tehát egyrészt az ellátást is kell biztosítani, ugyanakkor van olyan, hogy kanyarban szállunk le és el kell menni a forgalom elé. Mert mi van, ha valaki százzal jön, és nem tud megállni a helikopter előtt? Minden helyzet más, nagyon ritka, hogy ugyanoda megyünk kétszer. Persze vannak Orfű felé frekventált kanyarok, ahol a motorosok szeretnek elesni.

Egy mentőhelikopteres szállítás milyen gyors és mennyire kímélő a betegnek? A ti területeteken a legtávolabbi pont milyen gyorsan közelíthető meg?

O.A.: Sokkal gyorsabb és kevésbé megterhelő. Mentővel a szállítási trauma, amikor göröngyös-kacskaringós úton vágódik a beteg jobbra-balra, jóval nagyobb. A legtávolabbi hely az 20-25 perc alatt elérhető. Ezzel az a baj, hogy nincs teljes lefedettség az országban. Az ideális az lenne, ha 15 percen belül odaérnénk mindenhova. Most 7 állomás van, ehhez annál több kéne.

Ez azt jelenti, hogy a határig repültök?

Füredi Gábor, orvos: Igen, mentési feladat során mindig az országhatárokon belül maradunk, ritka esetekben előfordulhat betegszállítás más országba. Országon belüli esetfeladat kapcsán, ha 20-25 percen túl érkezünk, akkor megfontolandó, hogy inkább menjen akár messzebbről is egy mentőautó, mert lehet, hogy hamarabb odaér, mint mi. Ha felmerül helikopter riasztásának a lehetősége, akkor a koordinátorunk tud számolni helyszínre érkezési időt és meg tudja adni optimális körülmények között a kórházba érkezés idejét is. Mindezek alapján dönt az aktuális irányítócsoport, hogy milyen mentőegységet vagy mentőegységeket riaszt a feladatra. Tömeges baleset, vagy több sérülés, gázrobbanás, gázmérgezés stb. esetén, ahol több ellátandó van, oda inkább elindul a gép akár 30 perc árán is. Mert úgyis kell kapacitás, hogy kórházba szállítsák a betegeket, esetleg vissza kell menni a következőért. Például, amikor volt a vörösiszap-ömlés, akkor 4 helikopter odament.

Mi alapján döntik el, hogy a ti gépetek szálljon fel?

Hurtony Tamás, paramedikus: Mindig az irányítócsoporthoz fut be a segélykérés. A továbbiak a helikopter riasztási protokoll alapján dőlnek el, tehát, hogy az adott gépet lehet, vagy kell riasztani. Ha gépet riasztanak, akkor a koordinátorokon keresztül dől el, melyik megy. Nyilván Pécs környékén a pécsi gép megy. De mi is voltunk már Balatonfüreden meg össze-vissza. Ha egy hely 2 bázistól ugyanolyan távolságra van, akkor jön be az a kérdés, hogy hová fog kerülni a beteg? Mert, ha szívcentrumba kerül, vagy égett beteg és égési centrumba, ami szintén Pécsen van, akkor idekerül a beteg, hiába van a település Balatonfüredtől ugyanolyan távolságra.

Lehet azt számszerűsíteni, hogy egy nap mennyibe kerül a mentőhelikopter fenntartása?

F.G.: Üzemidőt számolunk. Ha megy a gép, tehát bevetés van, akkor nagyjából 800 000-1 000 000 HUF/óra. De ebben persze benne van a mi bérünk is, az osztrák szervizzel, mindennel. Ez igazából nem maga a gép költsége, hanem az egész cég működésének a költsége.

A gépeknek az általános technikai ellenőrzését te végzed?

O.A.: Mindennap reggel meg este csinálok egy ellenőrzést. Vannak időszakos ápolások, 50 órás, 100 órás, ehhez jön egy osztrák szerelő, aki átvizsgálja. Egyébként vannak olyan helyek, ahová én nem nyúlhatok be. Ha alkatrészcseréről van szó, akkor azt szintén az osztrák szerelő csinálja. A nagyobb volumenű javításokhoz, mint a 400 órás szerviznél, kiviszik Ausztriába és olyankor adnak váltógépet.

Volt már a Kürt utcaihoz hasonló baleseted?

O.A.: Nekem még nem. De az egy régebbi géppel, egy MI 2-essel volt, ami sokkal gyengébb. Ott a régi felszálló helyről, a 400 ágyas Klinika udvarán – ami majd tetőleszálló lesz –, ha a MI 2-es elindult, és nem voltak jók a szélviszonyok, azzal el lehetett keveredni. Persze ehhez a történethez hozzátartozik, hogy annak az eseménynek köszönhető, hogy most ezek a gépek (EC135 – a szerk.) vannak.

Egyébként leszállásnál a személyzet is néz mindig mindent. Gyakran falvakban szállunk le, ahol lehetnek villanydrótok, bokrok, de valaki alánk is szaladhat. Ha úgy van, akkor megfüggeszkedek, nyitnak ajtót, és úgy néznek ki.

F.G.: Ez közös felelősség. Ha meglátjuk a helyszínt, akkor repülünk fölötte egy kört leszállás előtt. Ez a pilótának, az ápolónak és nekem is kell, hogy információt szerezzünk a kárhelyről. hátulról nagyon sokat nem látok, de nagyon hasznos, ha meg tudom nézni, hogy milyen a helyszín, merre menjünk, hány sérült lehet, vagy hogy a ház melyik részébe kell bemenni. Közben teszünk javaslatokat, hogy hova szálljunk, milyen akadályokat látunk, majd a pilóta dönt, és utána csönd van. A két sarkalatos pont, a felszállás és a leszállás normális esetben csendben zajlik, hogy az ő figyelmét ne tereljék el.

H.T.: A leszállás a veszélyesebb, mert általában ismeretlen helyre megyünk.

A mentőhelikopternek a légtérben van-e valami megkülönböztető jelzése? Például Paks felé berepülhet-e?

O.A.: Megkülönböztetés van, de Paks, az nekünk is tiltott légtér. A paksi erőműnek a 3km-es körzete tiltott terület. Amit még kerülnünk kell, azok a veszélyes légterek, például lőterek felett. Ezekről tájékoztatnak bennünket folyamatosan. Aztán vannak még a Gemenci erdőhöz hasonló helyek, ott minimum 1500 feet magasságon berepülhetünk. Persze itt is voltak már gondok, amikor az erdészek úgy ítélték meg, hogy a kikelő fiatal rétisas fiókák szűzies álmát megzavarjuk. Egyébként az összes többi légijárművel szemben előnyünk van.

Miért lettél mentőorvos?

F.G.: Az egész egyetem alatt mentőzni akartam. Ugyan nem nagyon ismertem a perspektívákat, de nekem voltak olyan mestereim, akiktől nagyon sok pozitív dolgot tanultam, és azt láttam, hogy ezt lehet nagyon jól csinálni. Így kezdtem hatodéven mentőzni. Egyetem után elkezdtem az oxiológia és sürgősségi orvostan szakképzést. Három éve felmondott itt egy kolléga, akinek a helyére be tudtam kerülni, azóta helikopterezem, valamint másfél éve vagyok a bázis szakmai felelőse az orvosi, tudományos dolgokért.

Oxiológia szakvizsga kell hozzá?

F.G.: Nem kell. Igazából prehospitális szemlélet kell. Aki már ki van választva, annak el kell végeznie egy tanfolyamot a helikopteres dolgokról, biztonsági intézkedésekről, navigációról, időjárási és vészhelyzetekről.

Ha valakinek ilyen affinitása van, hogy tud eljutni helikopterre?

F.G.: Prehospitális szemlélettel rendelkezzen és teljesítse legalább a 2 éves törzsképzési időszakát. Akik nálunk dolgoznak, ők többnyire oxiológusok, sürgősségi orvosok, anesztesek és traumatológusok.

Hány státusz van Magyarországon?

F.G.: Sok van, mert sok a részállásos, alig van főállású mentőorvos, én is részállásban dolgozok és elég nagy az elvándorlás, mindenki megy külföldre vagy mást választ. Országos viszonylatban évente kétszer általában van felvétel.

Emellett vonulsz kocsin is. Mi a kettő között a lényeges különbség?

F.G.: Az ellátás alapvető lépéseiben nem szabad, hogy nagy különbségek legyenek. A betegnek mindig a legjobb ellátást kell megkapnia, és az nem függhet attól hogy autó vagy helikopter megy érte. Azt kell megválasztani, hogy aktuálisan mi a betegnek a legjobb. Ha őt jobban, könnyebben és gyorsabban tudjuk ellátni mentővel, akkor azt kell választani, ha a helikopterrel, akkor azt. Ha helikopterrel megyünk ki, de úgy gondolom, hogy gyorsabban, kevesebb átrakással beérünk vele úgy, akkor mentővel fogjuk bevinni azt a beteget. Megvannak a korlátaink, nem tudunk berepülni egy sűrűn lakott városközpontba a tízemeletesek közé, de ha messzebb kell menni egy politraumatizált, újraélesztett beteghez, ha a helyszínen mentővel vagyok kint, akkor is akár magamra hívom a mentőhelikoptert. Hogy ne kelljen például a Mecseken keresztül szétzötyögtetni a beteget, hanem hozza be a gép. Például Komlóról a helikopterrel három perc alatt Pécsett vagyunk. A komlói esetkocsi kb. 25 perc alatt ér be a pécsi klinikára, és a Mecseken át kell jönnie. Mohács, Szigetvár  8 perc. Szakmailag mindent meg kell tudnia csinálni az esetkocsinak és a helikopternek is, de ezeket a dolgokat érdemes átgondolni.

A mentőhelikopter felszereltségét tekintve miben tér el egy földi egységtől?

F.G.: Nagyjából ugyan az, mivel a cél is, hogy a földi- és a légimentés jól tudjon együtt dolgozni, hiszen elég sokszor előfordul, hogy van kinn velünk mentő is a helyszínen. Egy-két plusz eszközünk van, de pl. a monitor rendszerünk különbözik, és én személy szerint nagyon sajnálom, hogy Lucas(mellkasi kompressziós eszköz – a szerk.) nincs a fedélzeten, ami rohamkocsiban van, de nálunk nincs.

Volt olyan emlékezetes eset, amit nehéz volt feldolgozni, vagy jó tanulsággal szolgálhat?

F.G.: A betegek személyiségi és betegjogait minden esetben tiszteletben kell tartani, és tudatosan erre törekedni kell. Szakmai szempontból pedig azt gondolom, hogy érdemes hinni a betegeknek: korábban szállítottunk például olyan 25 éves infarktusos beteget, akiről a panaszok és az EKG alapján nem gondoltam volna, hogy infarktusa lesz. Az értelmetlen és elkerülhető halálokat nem szeretem. Sok öngyilkoshoz járunk, akik általában életerős, fiatal 20-30 éves emberek. Illetve az olyan balesetek, amikor az látjuk, hogy nincsenek bekapcsolva az olyan biztonsági eszközök, mint a biztonsági öv, a légzsák és tönkremegy emberek élete. Most olvasgattam nyári esetlapokat: minden évben van több lebénult, Balatonba fejest ugrott betegünk. Az elkerülhető, butaságból eredő halálok zavarnak engem a legjobban.

Ebben a szakmában nem szokás megöregedni?

H.T.: Nem öregembereknek való. Beteget mozgatni nem egyszerű dolog.

F.G.: Kevesen mennek el innen nyugdíjba.

Fénykép0018.jpg

Mennyit vonultok egy hónapban?

F.G.: Statisztikailag nagyjából másfél feladatunk van naponta. A téli hónapok a legrosszabbak, amikor ködös idő van, akkor lehet, hogy egy hétig nem megy sehova a gép. A nyári időszakban viszont néha előfordul 3-4-5 feladat is.

Van olyan megkülönböztetés, hogy titeket küldenek tömegbalesetekhez?

F.G.: Nem, ilyen nincs. Logikusan a megyeszékhelytől messzebb lévő esetekhez megyünk, mert ezeket, ha a mi területünket nézzük, akkor Pécsre kell hozni. Régiós szinten is egy politrauma centrumba, tehát Kaposvárra vagy Pécsre kell vinni. Messzebb lévő területre vagy elindítják az esetkocsit is, vagy az esetkocsi kér minket, mert úgyis nagyon messze kell elvinni a sérültet a kórházba. Ilyenkor a kocsi a helyszínen tud maradni, és le tudja fedni azt a területet, mi meg elvisszük a sérültet kórházba.

Egy ember szállítására vagytok képesek?

H.T.: A pilótával egyeztetve több beteget is lehet szállítani. Egy fekvőt és egy ülőt, de a pilóta dönti el, hogy belefér-e súlyban, valamint szakmailag meg lehet-e ültetni. Például két bibiset el lehet vinni, vagy egy gerincsérültet és egy bibiset, de egy medencesérültet és egy hosszú csöves csonttöröttet nem.

Hogyan koordináljátok a helyszínt? Be kell várni a mentőautót?

F.G.: Ellátó nélkül nem maradhat helyszín. Azt nem lehet, hogy mi egyet gyorsan gépbe teszünk, elmegyünk, és otthagyjuk a többi beteget. Ilyenkor mindenképpen kell másik kocsit várni. Ha többsérültes baleset van, akkor inkább az a cél, hogy láss el egy beteget, vidd be egy kórházba, és ha kell, akkor menj vissza egy következő betegért.

Ti vagytok a legmagasabb szintű egység az OMSZ-on belül? Ti veszitek át a helyszíni parancsnokságot?

F.G.: Nem vagyunk legmagasabb szintű egység. Kiemelt egységnek számítunk ugyanúgy, mint bármelyik rohamkocsi, mentőorvosi kocsi vagy esetkocsi, ezekkel egy szinten vagyunk. Kárhelyparancsnoki szerepet lehetőség szerint nem töltünk be. A kárhelyparancsnok marad a legtovább a helyszínen, nekünk pedig inkább a betegellátásban és a transzportban kell részt vennünk.

H.T.: Nyilvánvalóan, ha a helyzet úgy hozza, akkor a helikopter egészségügyi személyzete lehet kárhelyparancsnok, csak ez nem célszerű. Erre már volt példa.

Voltunk olyan balesetnél, ahol én voltam a kárhelyparancsnok – át kellett vennem több okból is –, de ahogy megérkezett a rohamkocsi, abban a pillanatban átadtam neki a posztot.

Te ugye paramedikusként vagy az egység tagja, ez pontosan mit takar?

H.T.: Hogy mennyire para ez? Szerintem egyáltalán nem para. Szerintem több a feladatunk és a kötelességünk, mint a földi egységeké, de ez így a jó. A fedélzeti paramedikusi munka során a gép és a speciális helyzetek adta lehetőségekből a maximumot ki kell hozni. Repülés közben a paramedikusi munka kicsit átvált repülési asszisztenssé. A navigációtól kezdve a pilóta segítésén át, illetve a helyszín felé tartva, az információnyerés mind a mi dolgunk. A paramedikusnak a helyszínen egyértelműen alárendelt szerepe van az orvos felé. Persze, mi is megkapjuk ugyanazt a speciális repülési képzést, mint az orvosok.

Hány éve csinálod és hogyan kezdődött?

H.T: Kicsit több, mint 2 éve… idén lesz 23, úgyhogy nem olyan régen (nevet). Hogy kezdődött? Nem tudom. Istenigazából én fordítva vagyok bekötve, ezt a Gáborék nagyon jól tudják, hogy alapból gáz a dolog olyan tekintetben, hogy én világéletemben ezt akartam csinálni. Emlékszem, kis óvodás tökös kölyök voltam, és megkérdezték „- Mi akarsz lenni?”, „- Hát hú, én repülőn akarok dolgozni és repülőtiszt akarok lenni.” Mondjuk ez a része kicsit módosult. De például, amikor pályaválasztás volt, én csak és kizárólag az egészségügyet jelöltem meg, sosem érdekelt más. Tudtam, hogy ide fel fognak venni. 

Miben más itt a paramedikus munkakör, mint az angolszász területeken?

H.T.: Itt effektíve nincsen önálló gyógyszerelési jogköröm, az orvossal egyeztetve és vele párhuzamosan végezhetek csak gyógyszerelést. Amit ő engedélyez. Oké, azért minimális van, de ami speciális, azt mindenképpen együtt. Hogy az angolszásztól mi a különbség? Sok különbség van, de oda-vissza vannak különbségek. Például ők nem kapják meg ezt a típusú képzést, amit mi megkapunk speciálisan. A hely, a helyzet, az ottani jogrend alapján teljesen másra van jogosultságuk, mint nekünk. A protokollok itt is egyre jönnek be és egyre karakterizálják ezt az egészet. Ezzel keretek közé szorítják, mert annak az a lényege, de ezek újabb dolgok itt, Magyarországon. Egyébként a paramedikusi rendszer szakmai szemmel mindenképpen jó. Biztos, hogy pluszt és sokkal többet kapunk, mint kapnánk a földi úton. Hogy a németeknél miként működik, az egészen más tészta. A német és az osztrák mentőápolói képzés az sokkal-sokkal több lépcsőből áll, mint a magyar. Tehát ahhoz, hogy valaki ezt a szintet elérje, gyakorlatilag 3-4-szer annyi vizsgát le kell tennie és több időnek kell eltelnie. Nálunk viszonylag nagyobb léptékekkel lehet haladni.

Mit gondoltok a protokollokról? Speciel Magyarországon, nem tudom mióta és hogyan van, de Németországban mindenre kiterjedően végig van zongorázva, hogy jobbra-balra, igen-nem.

F.G.: Én azt gondolom, hogy ez nagyon jó, nagyon sokat segít az ellátásban. Ha rendszer szintjén gondolkodunk, akkor azt kell látni, hogy evvel azt mondjuk meg a dolgozóknak, hogy mit várunk el tőlük. A beteg pedig egy olyan standardizált ellátást fog megkapni, ami kipróbáltan jó. Ez a fogadó kórháznak is jó, mert ők is tudni fogják, mit csináltunk. A prehospitális ellátásnak ez a célja. Egyébként, amit a légimentőknél ki lehet emelni, az az, hogy elég komoly szakmai kontrollja van. Nemcsak bázis szakmai vezetői szinten, hanem orvos igazgatói szinten is. A mi extrémebb eseteinkről mindig tud a vezetőség. A konzultánsi kör naponta e-mailben megbeszélést folytat. Minden évben vannak gyakorlónapok, ez legalább 2 napos konkrét szituációkkal teletűzdelt gyakorlati, valamint elméleti képzést is jelent. A szigorú szakmai kontroll egyben háttér is, ami felé lehet fordulni, ha kérdés van. A protokollok elkészítésében a pécsi bázis több orvosa is részt vett. Egy ilyen eljárási folyamat kidolgozása során készül egy munkaanyag, ami körbejár minden bázison. Van egy szakmai lektorálás az ország vezető ellátói részéről. Mindezek után ez kikerül eljárásrendként, amit követni kell. Ezektől el lehet térni, csak azt meg kell magyarázni. Még egy dolgot fontosnak tartok azon túl, hogy folyamatosan fejlődünk eszközök terén – például mi végeztünk az országban rendszer szinten először RSI-t és posztreszuszcitációs hűtést -, mégpedig a tudományos kongresszusokon való egyre nagyobb részvételt.

H.T.: Mindenképpen előrelépés van az ellátás minőségében és milyenségében. Tényleg, mint egy kísérleti labor funkcionálunk és rengeteg új dolgot vezettünk be, amit a Gábor is mondott. Ez tök jó dolog és elsősorban a betegnek jó.

F.G.: A protokollok és a gyakorlások azért is jók, mert mindenki begyakorolja, hogy mit kell csinálnia. Néha előfordul, hogy nem összeszokott egészségügyi ellátó személyzet dolgozik együtt. Azáltal, hogy ezeket az eljárásrendeket megtanuljuk, biztosítva van, hogy az ellátó egy adott szituációban, akkor is tudni fogja, hogy a másik mit csinál a háta mögött, ha nem látja. Például, ha intubálni akarunk, és én még a beteggel foglalkozok, vizsgálom stb., akkor a paramedikusomat el tudom küldeni, hogy készítsen elő intubációhoz eszközöket. Tudom, hogy mit hova fog tenni, és mikor én odakerülök, 3 perc múlva tudni fogom, melyik gyógyszer hogyan van felszívva melyik fecskendőbe, vagy éppen a capnograf be van-e kapcsolva. Ezeknek annyira automatikusan kell menniük, hogy a helyszínen más nem veszi észre, viszont te érzed, hogy ez mennyire nagy biztonságot ad.

Nemzetközileg hová helyeznétek magatokat? Lehet, hogy igazságtalan a hasonlat, de mondjuk egy német rendszerhez képest?

F.G.: Mindig lehet fejlődni, és tanulni másoktól, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ugyan nem végzünk drótköteles mentést, de orvos szakmai adatokat figyelembe véve az európai elitben vagyunk.

H.T.: Ezt megerősítendő, van egy nemzetközi mentőverseny sorozat minden évben Rejvízben. Már pár éve, mindig a magyar légimentő csapat hozza haza az első helyet.

Az interjút a PTE-ÁOK hallgatóinak lapja, a Confabula szerkesztői készítették Füredi Gábor mentőorvossal, Hurtony Tamás paramedikussal és Orbán Attila pilótával. Az interjú nyomtatott változata az újságban jelenent meg.

 

    

süti beállítások módosítása