Az elmúlt hetekben több baleset is ért szolgálatban lévő mentőket, ezek a kocsik még nem az új, sárga mentőautók voltak, melyeknek már megfelelnek az Európai Unió EN 1789-es szabványának, mely mentőautók, orvosi kocsik és egyéb betegszállító járművek tervezésének, tesztelésének, felszerelésének és teljesítményének feltételit rögzíti.

A szabvány jelenlegi verzióját (CEN 1789) az Európai Szabványügyi Bizottság 2007 június 29-én tette közzé, felváltva ezzel az addig érvényes 2000-ben megjelent változatot. Példakánt az USA-ban 1976 óta szabványosított a mentőautók tervezése, ott ez a KKK-1822-F standard alapján történik, amely már az azóta többször kiegészített és átírt változat (A-ról indult). A egyik fő cél - Európában is - természetes az, hogy minden országban hasonlóak legyenek a mentőautók külsőleg és felszereltségüket tekintve is, így könnyen alkalmazkodhatnak az egyik ország szakemberei a másikéhoz. Összességében pedig a mentőautóknak biztonságosnak kell lennie a szállított betegre-, az ellátó személyzetre- és a közlekedésben résztvevőkre nézve is.

A szabvány 3 kategóriát határoz meg a különféle felszereltségeket figyelembe véve és magában foglalja a jármű, valamint a motor típus és teljesítmény jellemzőit, beleértve a jármű méreteit, gyorsulását, fékezési kapacitását, a kipörgésgátlót, a tűzvédelmi-, valamint a fűtési/hűtési előírásokat.

A betegteret illetően is számos előírásnak kell megfelelniük a mentőautóknak. Vannak köztük kényelmi-, biztonsági szempontokat figyelembe vevő előírások, de az is egységes, hogy milyen módon kell megoldani a betegek behelyezését illetve kivételét a mentőautóból. Ezen kívül a megvilágítás, az ajtók, ablakok, az ülések és eszközök helyzete és mérete, valamint rögzítése is szabványosított és a teszteknek meg kell felelniük.

A három kategória az A1, A2, B és C. Magyarországon B és C típusú mentőautókat adtak át az idén. A C típusú kocsikról a kivitelező Scorpio Kft. képviselőjével készített bloginterjúm itt olvasható. A B típusú autók esetében volt kisebb "botrány" is, mivel azok nem biztos, hogy maradéktalanul megfelelnek az előírásoknak, de aztán mégis.

Európa besárgul?

A standardizálás része a közös megkülönböztető jelzések használata is, így a szín is meghatározott elem. Az új mentőautók esetében is használt RAL1016 kódú (egyébként a blogon is használt sárga szín) a szabvány által előírt szín, annak jó láthatósága miatt. A kék villogóknak 360 fokban láthatónak kell lenniük, valamint a szirénák is meghatározott típusúak lehetnek.

http://farm8.staticflickr.com/7096/7021077323_fab5874996_z.jpg

Alkalmazás és megfeleltetés

Mint minden egyéb szabvány, úgy ez is önkéntes az egyes uniós tagállamokra nézve. Számos országban eltérnek ebben-abban a helyileg felállított kritériumok az EU által ajánlottól. Ezért szól máshogy a német sziréna, mint a magyar és ezért van az, hogy pl. Németországban számos eltérő színt használnak a mentőautók esetében. Ugyanakkor Nagy Britanniában, Írországban és Svédországban egységes mentőautókkal találkozhatunk.

          

süti beállítások módosítása